2014. október 22. 14:31

Délután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tartott sajtótájékoztatót a kormányülésen megszületett döntésekkel kapcsolatban. Bejelentette: készülnek a nagy államreformra.

Fontos döntéseket hoztak a kormányülésen az állam átalakításával kapcsolatban - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatón. A cél az átalakításokkal az állam működésének fenntarthatósága, azaz számonkérhetővé váljon az, hogy a befizetett adóért milyen állami szolgáltatásra számíthatnak. A hatékony, kisebb bürokráciával működő állam a fő cél és az, hogy a kkv-kat segítsék, az embereket pedig békén hagyják.

Az állami reform Lázár szavai szerint érinti a minisztériumok létszámát, a területi közigazgatást és a hatályos törvényeket is, melyek alapján a vállalkozói ügyintézés is zajlik.

A miniszter szerint hazánkban uniós összevetésben is magas az állami közszolgák aránya, 22 százalék. Vagyis a 4,1 millió adófizetőből Lázár szerint 1 milliónak az állam fizeti a bérét. Ezért ez a terület mindenképpen felülvizsgálatra szorul. Ez azonban - ahogy újságírói kérdésre elmondta - nem biztos, hogy konkrét leépítéssel járna, meg kell ugyanis vizsgálni, hogy az új rendszerben, hol mennyi dolgozóra lesz szükség. 

Lázár szerint a jövő év lesz alkalmas arra, hogy tisztázzák a bürokrácia csökkentésének menetét, annak racionalizálását, és a közszolgálatban dolgozók számára készülő életpálya-modell részleteit is tisztázni.

  • 2016 július elsejével indul a közszolgálati életpálya modell.
  • 2016 július elsejétől jelentős béremelés mellett bevezetik az állami közszolgálati rendszert.
  • Az általános ügyintézési határidőt 15 napra csökkentik a jelenlegi 21-ről.
  • 2016-2018 között állami rezsicsökkentés következik, ami az állami eljárási illetékeknek, bírságoknak folyamatos kivezetését és csökkentését jelenti.
  • A Közszolgálati Egyetem Államtudományi Egyetemmé alakul át.
  • Új közbeszerzési rendszer jön, és minden közbeszerzés elektronikus rendszerben bonyolódik majd.
  • 2018-ra minden háztartásba szélessávú netet terveznek a Magyar Telekommal kötött megállapodás értelmében egy 130 milliárdos beruházással.
  • A jelenlegi 40-50 mellé 210 új kormányablak nyílik, melyeknek várhatóan az új nemzeti közműszolgáltatási és pénzügyi rendszerben is szerepük lesz.
  • A járási hivatali rendszerhez igazítva tekintik át a közösségi közlekedés rendszerét. Az egészségügy, a szociális rendszer átszervezése szintén járási szinten kerül megtervezésre.
  • Ismét felmerült a minisztériumok vidékre költöztetése, de mellette a meghatározó szervek is költözhetnek.
  • Átalakítják az építésügyi szabályozást.

mfor.hu

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.