3p

A személyi jövedelemadót fizetők 40 százaléka érezte fontosnak valamelyik egyházat támogatni a tavalyi év során. Ez ugyan nem jelent aktív vallásgyakorlást, ám kétségtelen, hogy az adott egyházzal valamiféle közösségvállalást igen, írja a Napi Gazdaság.

A katolikusok 61 százalékos aránya nem meglepő - a második világháború előtt arányuk 70 százalék körül járt -, annál inkább a kisebb egyházak, felekezetek összesen több mint 11 százalékos aránya. A számokból kitűnik, hogy az egyes egyházakat preferáló felajánló adózók mennyire tehetősek - vagy legalábbis mekkora összevonás alá eső szja-t fizetnek.

A legtöbbet (a felajánlók országos átlagának szinte pontosan a dupláját) a négy zsidó felekezet támogatói fizetik, átlagosan 1 millió 273 ezer forintot, ami nyilván összefügg azzal, hogy valószínűleg náluk a legnagyobb a nagyvárosokban lakók aránya. A reformátusok átlagosan mintegy 25 ezer forinttal több adót fizetnek, mint a katolikusok, az evangélikusok pedig még a reformátusoknál is nagyobb adózók, mintegy évi 50 ezerrel (itt akár a weberi protestáns etikára is gondolhatunk).

Az unitáriusok és a különböző keleti ortodox egyházak támogatói az országos átlag másfélszeresét adózzák, de a buddhista - értsd: Krisna-tudatú - hívek is jó ötödével többet fizetnek, mint a katolikusok (a különböző buddhista és hinduista egyházak együtt csaknem 25 ezer támogatót tudhatnak maguk mögött).

A legkisebbek között vannak igen gazdagok - az alig ötven támogatóval rendelkező anglikán episzkopális egyház fejenkénti adója megközelíti az 1,2 millió forintot -, ám valószínűleg bőven akadnak közöttük itt adózó angolszász menedzserek is. Az átlagnál "szegényebbek" az adventisták és Jehova tanúi, ám ez talán azzal magyarázható, hogy e két felekezet erősebb vidéken, mint a legtöbb kisebb felezet.

Meglepő a negyedik legnagyobb támogatottságot elérő Hit Gyülekezete támogatóinak alacsony átlagos adóterhelése. Egy átlagos "hites" mindössze 350 ezer forint szja-t fizet, alig több mint a felét a felajánlók átlagánál, és alig több mint a negyedét a zsidó hitközségeket támogatók adójánál. (Hasonlóan alacsony a jóval kisebb, ám így is több mint ezer támogatót felsorakoztató szcientológusok támogatói bázisának átlagos adója.)

Ugyanakkor talán elhamarkodott következtetés lenne, hogy a Hit Gyülekezete tagjai szegényebbek, mint a többiek, vagy netán az adómoráljuk rosszabb. Körükben valószínűleg magasabb az egyéni vállalkozók aránya. Ugyancsak merész lenne kijelenteni - bár a számok alátámasztani látszanak a tételt -, hogy az egyházak helyett a költségvetést támogatók (az "ateisták"?) gazdagabbak a hívőknél, ám tény, hogy fejenként ötvenezer forinttal több az átlagos adóterhük, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!