2p

Macedónia hajlik arra, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) a napokban 400 millió eurós hitelt vegyen fel, és emellett, kiegészítésként, eurókötvény-kibocsátást is fontolgat - közölte hétfőn a gazdasági ügyekért felelős kormányfő-helyettes.

Vladimir Pesevszki egy bécsi konferencia kapcsán nyilatkozott a Reutersnek.

Az IMF - amely jelenleg küldöttséggel tárgyal Macedóniában - 1-1,3 százalékos kamatra adna hitelt, míg a nemzetközi hitelpiacokon, eurókötvénnyel 7-9 százalékkal tudna hitelhez jutni Macedónia.

Pesevszki elmondta, hogy az IMF most még vonzóbb ajánlatokkal jelentkezik, és a mostani esetleges hitel olyan új konstrukció lenne, amely a hagyományos készenléti hitelekhez képest kevesebb kötöttséggel járna.

Ugyanakkor a választás nem egyértelmű, és nem is elsősorban a hitelköltségekről van szó. Szkopje a befektetők felé azt szeretné jelezni, hogy az IMF segítsége nélkül is úrrá tud lenni a válság következményein - hangsúlyozta Pesevszki.

Szkopje 200-250 millió eurós eurókötvény kibocsátást is fontolgat, vagyis a legvalószínűbb változat a kétféle hitel kombinációja.

Tavaly a macedón GDP 0,6 százalékkal csökkent, az idén 1-2 százalékos, jövőre már 2,5-3,5 százalékos növekedést várnak.

Ugyanakkor nem elégedettek a külföldi tőkebeáramlással, és azt tervezik, hogy további kedvezményekkel csábítják a be a működőtőke-befektetőket.

Tavaly Macedónia 175 millió euró értékben bocsátott ki eurókötvényt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!