4p

A vártnál jóval magasabb márciusi inflációs adatok után nőtt annak a kockázata, hogy a magyar jegybank (MNB) az idén - akár már ebben a negyedévben - újból kamatot emel - vélekedtek az inflációs számok keddi ismertetése után londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint különösen rossz hír, hogy ezúttal a feldolgozott élelmiszerek okozták a fő meglepetést.

A keddi adatismertetés után adott kommentárjukban a 4cast kiemelte, hogy a meglepetés fő oka, "mint általában", most is az élelmiszerek áremelkedése volt. A ház szerint ugyanakkor "a rossz hír az", hogy ezúttal nem a feldolgozatlan, hanem a feldolgozott élelmiszerek okozták az ársokkot. A 4cast elemzői szerint a cukor és a kenyér ára "kivételesen markánsan" emelkedett; a cég saját becslése alapján a cukor az év eleje óta több mind 50 százalékkal drágult.

A 4cast szakértői felidézik, hogy az MNB monetáris tanácsa az alapkamat múlt havi tartása mellett szóló fő érvek között említette a nyersanyag-ársokkok vártnál lassabb átszűrődését a fogyasztói árszintre. A 4cast szerint azonban a márciusi inflációs adatok "egyértelműen kikezdik" ezt az érvet.

A cég szakértői szerint a márciusi inflációs adatok nem indokolnak "automatikus" kamatemelést, ám "kétségtelenül" jelentősen megnőtt annak az esélye, hogy az MNB a második negyedévben végrehajt egy újabb szigorítást, miután "kiesett a képletből" az egyik fő tényező, amelyet a monetáris tanács a kamattartás indokai között jelölt meg.

A cég elemzői szerint az MNB pénzügypolitikai testülete még megvárja, hogy vannak-e további megerősítő jelei a nyersanyag-ársokk fokozódó átszűrődésének. Ám miután a legutóbbi inflációs jelentés azt jósolta, hogy a drágulási ütem 2012 végéig a 3 százalékos célszintre lassul, "korlátozottak a lehetőségek a vártnál magasabb fogyasztói árinflációs nyomás válasz nélkül hagyására" - fogalmaztak keddi kommentárjukban a 4cast felzárkózó piaci szakértői.

A JP Morgan közölte, hogy várakozásuk szerint az élelmiszerárak emelkedési üteme "a kétszámjegyű tartományba" gyorsul tovább a következő hónapokban, és valószínűleg a harmadik negyedévben tetőzik.

A ház szakértői közölték azt is, hogy a keddi inflációs "meglepetés" és a nyersanyagárak folytatódó emelkedése nyomán az eddigi 4,2 százalékról 4,5 százalékra emelték az idei egész éves átlagos magyarországi inflációra adott előrejelzésüket. A JP Morgan elemzőinek várakozása szerint azonban az éves inflációs ütem 2012-ben 3,5 százalékra lassul, éppen az élelmiszer- és az energiaárakban várható erőteljes bázishatás miatt.

A ház szakértői szerint az MNB valószínűleg "bizonyos aggodalommal" tekint a kedden nyilvánosságra hozott inflációs számokra, mivel az inflációs ütem máris jóval a jegybank legutóbbi előrejelzése felett jár. A JP Morgan szerint - különösen a maginflációban mutatkozó átszűrődés miatt - keményebb retorika várható a monetáris tanács részéről a következő kamatdöntő ülésen.

A ház szakértői közölték: továbbra is úgy tartják, hogy az MNB következő kamatmódosítása emelés lesz, és ennek az idei negyedik negyedév a legvalószínűbb időpontja. A JP Morgan elemzőinek keddi kommentárja szerint azonban a márciusi inflációs számok növelték az ennél korábbi MNB-kamatszigorítás esélyét.

A Barclays Capital elemzői azt emelték ki keddi értékelésükben, hogy a maginfláció még mindig jóval a célszint alatt van, ami arra utal, hogy a belső kereslet nem hajtja az inflációt. A ház szerint ezt megerősíti a tartós fogyasztási termékek "következetes dezinflációja".

A maginflációs ütem legutóbbi gyorsulása azonban így is olyan aggályokat kelthet az MNB-ben, hogy a globális nyersanyagár-emelkedés végül átszivárog a hazai árakba, és ez már növeli az idei kamatemelés esélyét - vélekedtek a Barclays Capital elemzői.

Mivel a jelenleginél is erősebb forintárfolyam válhat szükségessé az infláció kordában tartásához, a Barclays Capital "lehetséges forgatókönyvnek" tekinti az MNB idei kamatemelését - fogalmaztak keddi kommentárjukban a ház londoni felzárkózó piaci szakértői.

A Goldman Sachs szerint a márciusi inflációs adatok növelik annak a kockázatát, hogy valóra válik az MNB monetáris tanácsának fő félelme, vagyis az, hogy az kínálati oldali ársokkok a gyenge hazai kereslet ellenére is erőteljes mértékben átszivárognak a magyarországi maginflációba, ami tartósan magas inflációs várakozást, és a pénzügypolitikai horizonton, vagyis 2012 végén túl is célszint feletti inflációt okozhat.

A GS közölte azonban: ez azt a várakozásukat erősíti meg, hogy az MNB az idei év egészében a jelenlegi 6,00 százalékon tartja alapkamatát.

Hozzátették, hogy a jelenlegi monetáris tanácsot "hajlamosabbnak" tartják a pénzügypolitikai enyhítésre abban az esetben, ha mérséklődne az ársokkok hatása.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!