2p

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

A tíz hónapja legmagasabb februári infláció után márciusban 2,1 százalékra mérséklődött a fogyasztói árindex (CPI) Kínában - jelentette be az országos statisztikai hivatal kedden.

A csökkenés meghatározó oka, ahogyan többnyire az emelkedésé is szokott lenni, az élelmiszerárakban bekövetkezett változás. A hivatal közleménye szerint az év harmadik hónapjában az élelmiszerárak 2,7 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, míg februárban 6 százalékos volt az áremelkedés. Egy hónappal korábban 3,2 százalékos inflációt mértek.

Havi összevetésben az élelmiszerek átlagosan 2,9 százalékkal kerültek kevesebbe, aminek a felmelegedés, az olcsóbb zöldségárak és a csökkenő kereslet is oka volt. Az idén februárra esett a kínai holdújév, a tavaszünnep időszaka.

A kínai vezetés 3,5 százalék körül határozta meg az éves infláció mértékét, s a szakemberek jó esélyét látják annak, hogy ez tartható lesz.

A viszonylag alacsony inflációs adat jól illeszkedik a kínai gazdaság tavaly indult fokozatos fellendülésének folyamatába, s eloszlatja azokat az aggodalmakat, melyek a pénzügyi megszorítások lehetőségét vetítették előre. Az alacsony infláció növeli a befektetők bizalmát - vélik a szakértők, s ezt látszott igazolni a sanghaji tőzsde főbb részvényeinek árfolyamemelkedése is a bejelentést követően.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!