TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Egyre többen készítik el szja-bevallásukat az APEH-honlap segítségével, a február végéig beérkezett bevallások közül több mint 140 ezer készült az internetes adónyomtatványon.

Ez több mint a duplája az elmúlt évinek - közölte az adóhivatal, emlékeztetve arra, hogy tavaly az önbevallók egynegyede így tett eleget kötelezettségének. Az APEH internetes címén elérhető hírlevél legújabb száma azoknak ad tanácsot, akik még nem nyújtották be adóbevallásukat, s szintén az elektronikus kitöltő programot választják.

Ezek szerint a bevallás helyes kitöltésének legfontosabb feltétele, hogy az adatokat azokba a sorokba írják be az adózok a kitöltő programmal, amelyekhez kapcsolódóan az igazoláson, igazolásokon szerepel összeg. A hírlevél egyebek között figyelmeztet arra, hogy a program kiszámolja az igénybe vehető adójóváírást, amely összeget - vagy az igazoláson szereplő összeg alapján kevesebbet - a "b" oszlopba kell átírni.

Ha a bevallásban visszaigényelhető összeg szerepel, s azt teljes egészében vagy részben az adózó visszakéri, akkor a bevallás főlapjának E blokkjában a pénzintézeti számlaszámot vagy a postai utalási címet is ki kell tölteni. A hírlevél figyelmeztet rá, hogy a bevallás kitöltésének befejezésekor - még a nyomtatás előtt - célszerű az ellenőrzést elvégezni. Akkor jó a kitöltött bevallás, ha az ellenőrző program rész végén "a nyomtatvány ellenőrzése" ablak üres, azaz nem jelez hibakódot.

A hírlevél hangsúlyosan megjegyzi, hogy kitöltő program segítségével elkészített bevallás is csak akkor hiteles, ha azt az arra jogosult személy aláírja. Fontos tehát ellenőrizni az aláírás megtörténtét még a bevallás benyújtása előtt. Az APEH tájékoztatása szerint a 2003-as szja-bevallás benyújtásának határideje 2004. március 22, hétfő.

A személyi jövedelemadó bevallások átvételére az APEH igazgatóságok központi ügyfélszolgálatai ezen a napon 8 óra 15 perc és 18 óra között fogadják az ügyfeleket. Az ügyfélszolgálati kirendeltségek és irodák március 22-i nyitva tartásáról az APEH-igazgatóságok a helyben szokásos módon tájékoztatják a lakosságot.

Március 22-ig a bevallásokat szankciómentesen, postai úton is benyújthatják az ügyfelek a postahivatalok nyitvatartási idejében - utal rá az APEH közleménye. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Kevés adót fizet vissza az APEH
Elektronikus adózás: 2005-től mindenkinek lehet
Támogatás az elektronikus adóbevalláshoz

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.