2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Júniusban jelentősen megélénkült a külkereskedelmi forgalom: az export euróban számolt értéke 13,0, az importé 8,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, míg az előző hónapban a kivitel értéke mindössze 2,3 százalékkal nőtt, az import pedig 0,9 százalékkal csökkent - jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A külkereskedelmi többlet 820 millió euró volt júniusban, 362 millióval több, mint egy évvel korábban, és 313 millióval szárnyalta túl az egy hónnappal korábbi 507 millió eurót.

Az első fél évben 4,310 milliárd eurót tett ki az exporttöbblet, 1,103 milliárddal nőtt a múlt év azonos időszakával összehasonlítva. Az export 7,9,  az import 5,8 százalékkal nőtt.

A júniusi előzetes adatok arra utalnak, hogy a májusi mérsékelt (2,3 százalékos)  exportnövekedés nem jelentett trendfordulót az első negyedévi 7,7, és az áprilisi 8,8 százalékos növekedési ütemhez képest. Hasonlóképpen az import májusi (0,9 százalékos) visszaesése sem jelent fordulatot az áprilisi 9,7 és a márciusi 9,8 százalékos növekedés után.

A KSH jelentésében megjegyezte, hogy  júniusban a forint az euróval szemben 2,0, a dollárhoz viszonyítva 24 százalékkal gyengült az egy évvel korábbi árfolyamához képest, az első fél év átlagában pedig 23 százalékkal erősödött a dollár, és 0,2 százalékkal az euró. Az árfolyamváltozás hatása jelentős eltérést okoz  a különböző pénznemekben számolt növekedési ütemben, így forintban az export és az import nagyobb, 15,4, illetve 10,8 százalékos növekedést mutatott júniusban, mint az euróban számolt adatokból számolva.

Jelentésében a KSH közölte, hogy júniusban az export és az import egyformán 79 százalékát az Európai Unió többi tagállamával bonyolította le Magyarország, míg az előző hónapban még importban 76 százalékos volt az EU súlya.

A júniusi és az első féléves részletes külkereskedelmi adatokat szeptember 2-án közli a statisztikai hivatal, amikor a bázisban a tavalyi év felülvizsgált adatai szerepelnek majd.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!