2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Nem annyira bőkezű a kormány az szja sávhatárának kitolásával, mint az az első pillanatban tűnik, ráadásul a változások hatását - a módosítások nagy száma és széles köre miatt - nem is lehet néhány száz, vagy ezer forintos pontossággal megbecsülni; az adóváltozásokkal, illetve ezek hatásával a Napi Gazdaság és a Világgazdaság is foglakozik.

A Napi emlékeztet: a kormány szándékai szerint jövőre évi ötmillió forint jövedelemnél - ami havi 416 ezer forint bruttó összeg - lép majd be a felső, vagyis 32 százalékos kulcs. Azt azonban csak halkan tették hozzá - hívja fel a figyelmet a lap -, hogy ez a bruttó nem a mostani, hanem az új szuperbruttó rendszer szerint értendő. Így szó sincs ötmillió forintos sávhatárról, hiszen ami jövőre bruttó ötmillió forint, az most csak 3,93 millió forintnak felel meg.

A Világgazdaság számításai szerint - amelyeket a lapnál azt követően végeztek el, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter közölte, jövőre olyan mértékben csökken az szja-terhelés, ami 1990-óta példanélküli - a 200 ezer forintos havi bruttó jövedelem mellett valóban maradhat néhány ezer forint az adózó zsebében. Alacsonyabb és magasabb jövedelemszinteken bizonyos esetekben viszont már nem is lehet nettó pozíciójavulásról beszélni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!