2p

A görög parlament szombatra virradóra megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását, amelyet Athén két nappal ezelőtt nyújtott be a külföldi hitelezőknek az újabb pénzügyi támogatás reményében.

A 300 tagú törvényhozás 251 igen szavazattal, 32 nem ellenében fogadta el a javaslatcsomagot, nyolc képviselő pedig tartózkodott a voksolásnál. Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a kormányon lévő baloldali Sziriza párt tíz tagja, köztük Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi és energiaügyi miniszter, valamint a parlament elnöke is a javasolt reformintézkedések ellen szavazott vagy tartózkodott, heten pedig távol maradtak a voksolástól, például Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter.

Görög események egy csokorban! 

Mivel a Független Görögök nevű jobboldali párttal közösen kormányzó Sziriza 149 parlamenti hellyel rendelkezik, a koalíció kisebbik tagja pedig 13-mal, az ellenzéki csoportosulások támogatása elengedhetetlen volt a csomag elfogadásához.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a szavazást követően kijelentette, hogy a kormány "erős felhatalmazást kapott a tárgyalások befejezéséhez, amelyek egy, gazdaságilag életképes és társadalmilag igazságos megállapodás megkötésére irányulnak".

Ciprasz felszólalásában nem tért ki a javaslatcsomag ellen szavazó kormánypárti képviselőkre, mindössze annyit mondott, hogy a nemzetközi hitelezőkkel folytatott egyeztetésekre kell koncentrálni. "Most az a legfontosabb, hogy pozitív kimenetele legyen a tárgyalásoknak. Minden mást majd a maga idejében" - fogalmazott.

A kormányfő a szavazás előtt elismerte, hogy az egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmazó javaslatcsomag távol áll pártja korábbi ígéreteitől, azonban - mint mondta - ez az egyetlen esély Görögország számára ahhoz, hogy újabb mentőhitelhez juthasson. A görög kormány az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, 53,5 milliárd eurós kölcsönt remél.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!