1p

Kóka János szerint még soha nem jutott ilyen közel a megvalósításhoz az egykulcsos adórendszer Magyarországon, mint most. A Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke erről sajtótájékoztatón beszélt Nyíregyházán, csütörtökön.

A pártvezető elmondta: a gazdaság szereplői, érdekképviseleti szervezetei, közgazdászok és független kutatók egyaránt eljutottak ahhoz a liberálisok által korábban is szorgalmazott elképzeléshez, miszerint három év alatt ezermilliárd forintot kellene megtakarítani az állami költségvetésben, így ezermilliárd forinttal lehetne csökkenteni az adókat.

"A koalícióból kilépett SZDSZ csak egy ilyen költségvetés elfogadásához tud támogatást adni a majdani parlamenti szavazáson" - hangsúlyozta. Hozzátette: "ebben az esetben 2009-ben 20 százalékos lehetne az egykulcsos adó mértéke, 2011-től pedig 18 százalékra csökkenhetne".

Az SZDSZ elnöke kifejtette, hogy az ezermilliárd forint mértékű költségvetési megtakarításra a liberálisoknak van programjuk. Álláspontjuk szerint csökkenteni lehetne az állami szervezetek működési kiadásait, a szociális ellátásnak kizárólag rászorultsági elven kellene működnie, s nincs szükség adókedvezményekre sem.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!