2p
A tartalomból: NER-nek való vidék – Viszlát, hungarocell kajásdoboz! – Mi lesz az eladósodottakkal a moratórium után? – Hatalmas pénzbumerángot dobott el a magyar űrprogram


			
		

Csúszik a fizetés, trükköznek a munkaidővel, és persze be se jelentik a dolgozót.

A munkaügyi ellenőrzések friss adatai szerint a vizsgált cégeknél majdnem minden hetedik dolgozót ért jogsértés. A legtöbbször a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos visszásságok fordultak elő, írja az azenpenzem.hu.

Az előző évi több mint háromszorosára, 16 százalékra nőtt az agrárvállalkozások által feketén foglalkoztatott dolgozók aránya. Az összes ellenőrzöttnél ez 10,7 százalék, ami tavaly 10,3 százalék volt, öt éve pedig 6,8 százalék.

A legtöbb munkavállaló bejelentés nélkül továbbra is az építőiparban dolgozik, itt javulás érhető tetten, az arány ugyanis a tavalyi 38 százalékról 27 százalékra csökkent. Az ágazatban ugyanakkor rendkívül hosszadalmas a munkáltatók ellenőrzése az alvállalkozói láncolatok felderítése és az együttműködés hiánya miatt, így sok visszaélést nem tudnak felderíteni.

Az építőiparban, mezőgazdaságban a feketefoglalkoztatás a legjellemzőbb szabálysértés, a feldolgozóiparban a megcsúszó bérfizetés és a nem jogszerű túlmunka. A gépiparban a szabadsággal kapcsolatos jogsértések, a kereskedelemben a teljes munkaidőben foglalkoztatott részmunkaidős bejelentése. Vendéglátásban nincs kiemelkedő módszer, az összes jogsértés előfordul. Vagyonvédelemben a feketefoglalkoztatás, munkaszerződés nélküli foglalkoztatás a leggyakoribb probléma.

Az idei első negyedévben a jogsértéseket elkövető 3335 munkáltató közül 307-re szabtak ki összesen mintegy 44 millió forint bírságot. Kisebb cégekre a munkaügyi bírságot helyettesítő figyelmeztetési határozatot 687 esetben hoztak.

Akad olyan munkáltatói húzás, ami ellen hiába érkeztek panaszok, a munkaügyi hatóság „hatáskör illetve, jogsértés hiánya miatt intézkedni nem tud”. Ezek azok az esetek, amikor a cég, illetve a vállalkozó jelezte dolgozójának, hogy bérét a kötelezően előírt szintre csak úgy hajlandó emelni, hogy ugyanezt az összeget elveszi a „mozgóbérből”.  Az is gyakori, hogy nem fizetik ki a dolgozóknak a magasabb összegű munkabért vagy megemelik ugyan a bért, de elveszik a cafeteriát.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.