2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

László Csaba után ma lengyel kollégája is az euró mihamarabb történő bevezetéséért szállt síkra.

Leszek Balcerowicz, a lengyel jegybank az euró mihamarabbi bevezetését szorgalmazza. "2007-re készen állunk a bevezetésre" - jelentette ki a dpa-AFX hírügynökségnek Frankfurtban adott interjúban, ellentmondva ezzel Jerzy Hausner gazdasági miniszternek, aki nemrégiben a korai bevezetés negatív gazdasági hatásaira hivatkozva egy későbbi időpont mellett tette le a voksot.

Hausner érveivel szemben Balcerowicz az EU szigorú stabilitási kritériumait hozta fel ellenérvként. A belföldi gazdaság védelmében javasolt fokozatos alkalmazkodást Balcerowicz feleslegesnek tartja. "A Maastricht-i kritériumoknak már ma is eleget teszünk, a maradékot pedig hamar behozzuk" - jelentette ki.

Balcerowicz kategorikusan elvetette az EU-csatlakozással együtt járó költségeknek az államháztartási hiány növeléséből történő finanszírozását. "Ismétlem: ahol csak tudunk már most törekednünk kell a valutaunió előírásainak a betartására nem pedig annak lazítására" - jegyezte meg. "A nagy európai nemzetek jelenlegi problémáinak a felhánytorgatásából semmi hasznunk nem származik" - utalt Balcerowicz az EU Németország és Franciaország ellen a GDP három százalékos limitjének átlépése miatt indított költségvetési eljárására.

A "lengyel gazdasági csoda atyjaként" is tisztelt Balcerowicz, aki már két alkalommal is töltött be gazdasági miniszteri posztot a vasfüggöny lehullása óta, felemelte szavát az adózási szabályok "öncélú" egységesítése ellen is. "A közvetlen adóztatás esetében a jövőben is a különböző rendszerek versenyét tartom a jó megoldásnak. Itt a harmonizációnak egyszerűen nincsen ésszerű, a polgár számára egyértelműen előnyösként kimutatható gazdasági alapja".

Gazdasági elemzők szerint Lengyelország, az EU-aspiránsok legnagyobbika, a csatlakozást követően öt év elteltével, azaz 2009-ben lesz kész az euró bevezetésére.

Mint ismert László Csaba tegnap hasonlóan sürgősnek nevezte hogy a forintot felváltsa az euró. László Csaba szerint 2007 vagy 2008 lehet az a legkorábbi dátum.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!