4p

A Bankszövetséggel kötött megállapodás része volt, hogy az árfolyamrögzítést követően sem növekedhet 15 százaléknál nagyobb mértékben a törlesztőrészlet, erről akár már a jövő héten kormányrendelet születhet - mondta pénteken Nátrán Roland helyettes államtitkár. A szakember kiemelte: svájci frank esetében 30, japán jen esetében 20, euró esetében pedig 10 százalékkal csökkenhet a törlesztőrészlet az árfolyamrögzítés miatt. Mfor.hu-tudósítás.

Már szeptemberben is csökkenhet a törlesztőrészlet

"A mától igényelhető árfolyamgát bevezetése után a háztartások kiszámítható, stabil törlesztőrészlettel szembesülnek, terheik jelentősen csökkennek. Azok, akiknek nincs 90 napon túli lejárt tartozásuk, a mai naptól igényelhetik az árfolyamrögzítést" - emelte ki a pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Az államtitkár egy konkrét példán keresztül szemléltette az árfolyamrögzítés hatásait: ha valaki 2008 áprilisában vett fel 8 millió forintot 16 évre 159 forintos frankárfolyam mellett, akkor az a kezdetben 64 800 forintot törlesztett. Ez mostanra 6,1 százalékos kamat mellett 124 200 forintra emelkedett, míg a 180 forintos rögzített árfolyam mellett 86 400 forint lesz a részlet. Azaz a jelenlegihez képest 30 százalékkal csökken, de még mindig 30 százalékkal magasabb lesz az eredetinél. A növekedés fele az árfolyam emelkedésének, másik fele pedig a kamat növekedésének tudható be - hangsúlyozta Nátrán.

"Az árfolyamgát lejárta után 2015-től sem emelkedhet 15 százaléknál nagyobb mértékben a törlesztőrészlet, ezt a kitételt tartalmazta már a kormány és a Bankszövetség közti tavaszi megállapodás. Az erről szóló kormányrendelet a jövő héten megszülethet" - mondta az NGM helyettes államtitkára.

Nátrán Roland a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az eredeti tervekkel ellentétben már szeptembertől élhetnek az alacsonyabb törlesztőrészlettel az ügyfelek. A törvény még arról szólt, hogy a kérvényezést követő második hónaptól, legkorábban októbertől alkalmazzák a bankok a 180 forintos frankárfolyamot. Az utóbbi napok árfolyamát látva azonban a kormány tárgyalásokat kezdett a bankokkal, az államtitkár szerint technikailag nem lesz akadálya annak, hogy már szeptembertől az alacsonyabb árfolyammal számoljanak.

"Semmi nem indokolja, hogy a világ végéig 260 forint legyen a frank árfolyama. Ideális esetben a gyűjtőszámla egyenlege a hároméves időszak végén akár nulla is lehet" - hangsúlyozta Nátrán Roland. A helyettes államtitkár szerint a gyűjtőszámla kamata rendkívül kedvező, hiszan a háromhavi BUBOR lényegében a bankok forrásköltségét jelenti, ilyen alacsony kamattal ma semmilyen konstrukcióban nem juthatnak hitelhez az ügyfelek.

"A bankok és a közjegyzők is vállalták, hogy a lehető legalacsonyabb költséggel és a lehető leggyorsabban bonyolítják le a szerződések módosítását. A közjegyzői díj például a töredéke lesz a szokásos 15-30 ezer forintnak, ennek pontos összegéről a jövő hétre születhet meg a miniszteri rendelet" - mondta Nátrán.

Nátrán: nem egy új folyamat kezdődött az elmúlt napokban


"A 2007-2008-ban kezdődött kockázatkerülés vet újabb és újabb hullámokat mind a mai napig, nem egy új folyamat kezdete az, ami az elmúlt napokban tapasztalható volt" - mondta az utóbbi napok piaci feszültségeivel kapcsolatban Nátrán Roland. Hozzátette: az euró-forint árfolyam az év eleje óta viszonylag stabil, ez is azt mutatja, hogy a forinttal nincs semmi probléma, nem magyar fundamentális okai vannak a svájci frank erősödésének. Egyértelműen az euró-frank árfolyamnak köszönhető az alpesi deviza árának emelkedése, a forint ugyanúgy gyengült a frankkal szemben, mint az euró.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár is kiemelte, hogy a most bejelentett intézkedésekre nem az utóbbi napok nyomása miatt volt szükség, az elmúlt hónapok munkája jutott el mostanra eredményig. Hozzátette: a kormány már első ülésén tavaly májusban döntött a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról, ez a moratórium végül idén júliusig tartott, amíg kidolgozták az Otthonvédelmi Akciótervet.

A kormányszóvivői tájékoztatón az is elhangzott, hogy heteken belül felállhat a Nemzeti Eszközkezelő, a kormány várakozásai szerint az idei évben elegendő lesz az erre a célra elkülönített kétmilliárd forint, a jövő évi költségeket pedig majd a 2012-es költségvetés vitájakor ismertetik.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!