5p

Veres János pénzügyminiszter csütörtökön reagált Orbán Viktor felvetésére, amelyben a Fidesz-elnök az alapvető élelmiszerek és energiahordozók adójának csökkentését szorgalmazta. Orbán szerint a költségvetés csak azt adná vissza, amit az adóbevételek növekedésével a kormányzat pluszban beszed. Veres János úgy véli, ez a számítás hibás, hiszen a költségvetésnek alig keletkezik többletbevétele, ezért az adócsökkentésnek nincs meg a fedezete. Mfor.hu tudósítás.

Veres: cáfolt és cáfolt

Veres János pénzügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján cáfolta azt az állítást, hogy a költségvetésnek jelentős többletbevétele származna az általános drágulásból. Mint a miniszter elmondta, az üzemanyagok terén a jövedéki adó fix összeg: a benzinnél ez jelenleg literenként 105,9 forint, így ebből pluszbevétele a költségvetésnek nem származik. A bevételek növekedésével csak az áfa esetében számolhatnak.

Veres János elmondta, hogy az év első hónapjában 663 millió liter benzinfogyasztással számoltak országosan, ám vélhetően a magasabb árak miatt csak 654 millió liter realizálódott, és így kevesebb mint egymilliárd forintos többletbevétel keletkezett. A gázolaj esetében az 1022 millió literes fogyasztás mintegy hárommilliárd forintos terven felüli adót jelent a büdzsé számára.

Az élelmiszerek esetében a KSH adatai szerint 11,7 százalékos áremelkedés volt Magyarországon. A pénzügyminisztérium eleve kilenc százalékos emelkedéssel számolt, ami miatt az élelmiszer forgalmi adójának növekedéséből mintegy harmincmilliárdos plusz bevétel keletkezett.

320 milliárd forint adókiesést jelentene

Ezzel szemben Orbán Viktor javaslatai - Veres János számításai szerint - mintegy 320 milliárd forint adókiesést eredményeznek. Ugyanis az élelmiszerek húsz százalékos áfájának öt százalékos tartományba sorolása 260 milliárd forintba kerülne éves szinten. A távhő adójának mérséklése 26 milliárdot tenne ki, míg az üzemanyagáré 33,4 milliárd forintot.

Az így kieső összeg megegyezik az összes másfél hónapi nyugdíjjal, ami 315 milliárd forint. Az ellenzéki terv emellett az egész éves gyógyszer ártámogatási kerettel egyenlő, megvalósításához Veres szerint négy százalékos járulékemelés kellene.

Persze az is elképzelhető, hogy ezeket a bevételkieséseket nem ellentételezi a kormány, ám akkor a hiány fog ugyanekkora összeggel nőni. Ez viszont ellentétes lenne a konvergencia programmal. Ezért a Fidesz javaslatait a pénzügyminiszter populistának minősítette.

Másrészt szerinte az Európai Unió szabályai sem engedélyeznének egy ilyen jellegű adócsökkentést. Veres János arra hivatkozott, hogy az unió pénzügyminiszterei még 2005-ben megállapodtak arról, hogy váratlan árhatásokat nem kompenzálnak adópolitikai eszközökkel.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta, hogy az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetéséről folynak a számítások. (Ez az adófajta az energiaiparban érdekelt cégeket adóztatná meg.) A miniszter kitért arra is, hogy a hazai termelésű földgáz esetében már létezik egy hasonló szisztéma a bányajáradék terén.

A Fidesz adócsökkentéseket javasolt az áremelkedések ellen

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Varga Mihály alelnök még szerdán jelentette be, hogy a párt  törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a benzin jövedéki adójának, valamint a távhő és az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentésére. Számításaik szerint a jövedéki adó mérséklése után 15 forinttal lenne alacsonyabb az üzemanyag ára, míg a távhő és az alapvető élelmiszerek esetében húszról öt százalékra csökkentenék az áfa mértékét. Orbán Viktor szerint az állam keresett az élelmiszerek és az energia árának emelkedésével, ezért azt szeretnék, hogy amit pluszban beszed, azt most a legszegényebbeknek adja visza.

Az elnök szerint az államnak az elmúlt időben tízmilliárd forintos nagyságrendű többletbevételei voltak az áremelkedés miatt. Mint mondta, a javaslat célja, hogy az egyre gyorsuló ütemben növekvő árak emelkedését megakadályozza, illetve fékezze.

A politikus úgy véli, hogy az élelmiszerárak és az üzemanyagárak tartósan magas szinten maradnak. Hozzátette: azzal kell számolni, hogy az áremelkedés tartós jelenség, egy új világgazdasági korszak jele.

A Fidesz elnöke utalt arra, hogy a kormányok Európa-szerte meg akarják védeni az áremelkedésektől a legszegényebb családokat, a nyugdíjasokat, valamint a kis- és középvállalkozásokat. Orbán Viktor szerint ehhez a védekezéshez cselekvőképes kormány és erős gazdaság szükséges, Magyarország pedig egyikkel sem rendelkezik.

Mint mondta, a javaslatcsomagot a keddi elnökségi ülésen vitatták meg, és a nyár folyamán még lesznek javaslataik az áremelkedések megfékezésére. Szavai szerint a javaslatnak nincs költségvetési és uniós akadálya, kizárólag parlamenti többség kell hozzá, és arra számít, hogy a szocialisták azt fogják mondani: megfontolásra érdemes a javaslat.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!