2p

82,6 millió fő választotta 2016-ban a bagett és a békacomb földjét, ezzel Franciaország maradt a turisták első számú úti célja.

Franciaország maradt a turisták első számú úti célja tavaly, az Egyesült Államok és Spanyolország szinte azonos eredménnyel került a rangsor elejére.

Arnold Schwarzenegger kitakar egy turistacsoportot az Eiffel-toronynál, igaz, nem 2016-ban, hanem idén (Pantip)

Az ENSZ szakosított szervezete, a Turisztikai Világszervezet adatai szerint tavaly 82,6 millióan látogattak el Franciaországba, a turisták száma valamivel több mint 2 százalékkal csökkent 2015-höz képest.

A második helyezett Egyesült Államokban 75,61 millió turista járt, számuk 3 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Spanyolországot viszont több mint 10 százalékkal több látogató, 75,56 millió külföldi utazó kereste fel.

Spanyolország az utóbbi két évben részben annak köszönheti a turizmus virágzó fejlődését, hogy az utazók egy része kerüli az olyan korábban kedvelt célpontokat, mint Egyiptom vagy Törökország, illetve a merényletek által sújtott nagy európai városok.

Kína (59,3 millió turista) és Olaszország (52,4 millió látogató) került a negyedik és ötödik helyre, csakúgy mint 2015-ben. Nagy-Britannia a hatodik helyen futott be, majd Németország, Mexikó, Thaiföld és Törökország következik.

A turizmusból származó bevételek rangsorában viszont messze az Egyesült Államok vezet, az idegenforgalom tavaly 206 milliárd dolláros bevételhez juttatta az észak-amerikai országot. Ehhez képest messze lemarad még a második helyezett Spanyolország is a nagyjából 60 milliárd dolláros bevétellel, amelynek értéke 6,7 százalékkal emelkedett 2015-höz képest.

Thaiföld és Kína után Franciaország csak az ötödik helyre került 42 milliárd dollárral, míg Nagy-Britannia négy helyet zuhant, a 34 milliárd dollár csak a hetedik helyre volt elég. A lecsúszás részben azzal magyarázható, hogy az angol font árfolyama jelentősen csökkent a dollárhoz képest az európai uniós tagságról tavaly júniusban tartott népszavazás után.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!