4p

A munkavállalókat, illetve a kis- és középvállalkozásokat (kkv) képviselő szervezetek vélhetően félreértették az adótanácsadók által összeállított adómódosítási javaslatokat, vagy nem egészben, csak részenként értékelték azokat - mondta el Oszkó Péter, az anyagot összeállító egyik tanácsadócég, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója pénteken.

A munkavállalói érdekképviseletekhez hasonlóan a kis- és középvállalkozásokat képviselő szervezetek tetszését sem nyerték el ugyanis az adótanácsadók napokban ismertetett adómódosítási javaslatai, s bár egyes elemeivel egyetértenek, összességében elutasítják az anyagot.

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az adótanácsadók kizárólag szakmai alapon állították össze adómódosító javaslataikat, amelynek fő célja a versenyképesség növelése és a gazdaság kifehérítése.

Oszkó Péter szerint értelmezhetetlen az a kisvállalkozói kifogás, hogy a javaslatok alkalmazása rontana a kisebb méretű vállalkozások helyzetén, és nem értett egyet azzal a kifogással sem, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) 1950 forintról nyolcezer forintra történő emelése sújtaná ezeket a cégeket. Indoklásként kifejtette, hogy az eho megemelése fedezné részben a munkáltatói tb-járulékok csökkentése miatt kieső költségvetési bevételeket. A két intézkedés együttes hatása igaz, hogy jelentősebb többletet hoz a minimálbér feletti keresetet biztosító foglalkoztatóknak, de nem ront a minimálbéres vállalkozások helyzetén sem.

Elismerte, hogy azoknál a vállalkozásoknál, ahol tendenciózusan csak minimálbéren jelentenek be foglalkoztatottakat, az eho emelése szinte elviheti a tb-járulék csökkentésének köszönhető többletforrásokat, de, mint mondta, ezzel csak azoknak a vállalkozásoknak a versenyelőnye csökkenne, amelyek eddig, bár többet fizettek a munkavállalóknak, csak minimálbéren jelentették be őket.

Az adójóváírást illetően hangsúlyozta: egyetértenek azzal, hogy azoknak, akik valóban csak a minimálbér összegét keresik, valamiféle kompenzációt kell nyújtani, ennek kidolgozása nem az adótanácsadók feladata. Hozzátette: az adójóváírás rossz hatékonysággal működik, nem fenntartható, ki kell szűrni az adórendszerből a hatékonyság javítása és a feketegazdaság elleni törekvések érdekében. Az adójóváírás eltörlésének éppen az a célja, hogy azokat adóztassa jobban, akik nem a jövedelmi viszonyaiknak megfelelően viselik a közterheket.

Az áfakulcs 23 százalékra történő megemelését a munkavállalók határozottan elutasították, mondván, hogy ez leginkább az alacsony keresetűeket sújtja. Oszkó Péter ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakértői anyagban maguk is javasolták, hogy a 23 százalékos áfakulcs mellett bizonyos termékeknél kedvezményes kulcsokat alkalmazzon Magyarország.

Végezetül a Pénzügyminisztériumnak arra a kritikájára, hogy a javaslatok megvalósítása jelentősen növelné az államháztartás hiányát Oszkó Péter kijelentette: tudomásul kell végre venni, hogy a versenyképesség javításához csökkenteni kell a költségvetés kiadásait. Ennek kidolgozása azonban nem az adószakértők feladata. Hozzátette azt is, hogy a javaslatokat nem egy évre, hanem 2-4 éves megvalósítással tervezték.

A KPMG, a PricewaterhouseCoopers, az Ernst and Young és a Deloitte szakemberei által kidolgozott, a héten nyilvánosságra hozott javaslat szerint egyebek között 23 százalékra nőne az áfa kulcsa, nyolcezer forintra az eho, 15 milliós éves jövedelemig 20, azon felül 30 százalék lenne az szja, megszűnne a különadó és az önkormányzati reformmal egy időben az iparűzési adó. A javaslatot támogatja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Joint Venture Szövetség és a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága is.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!