2p

Oszkó Péter leköszönő pénzügyminiszter hamisítványnak nevezi és cáfolja a Napi Gazdaságban a gazdasági napilap értesülését, miszerint a Pénzügyminisztérium a magyar államháztartás esetében a hiány brutális növekedésével számol.

A lap az új kormány számára a hétfői átadás átvételre készített dokumentumra hivatkozik, amely szerint a költségvetésben tervezett 3,8 százalék helyett 6,5 százalék lesz a bruttó hazai termék (GDP) esetében.

Oszkó Péter a lapnak elmondta: az átadási anyagok nyilvánosak, azok megtekinthetőek a PM honlapján. Az ott olvasható adatokkal adja át hétfőn a Pénzügyminisztérium vezetése az Orbán-kormánynak az ügyeket. Oszkó újfent megerősítette, hogy kellő politikai elszántsággal az idénre tervezett 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesíthető.

Az adónemeknél elmaradó bevételek, illetve az állami tulajdonban lévő cégek kiadásai miatt szalad el a hiány a napokban elkészített dokumentum szerint, amely a költségvetésben rögzített 987 milliárd forint hiány helyett 1358 milliárd forinttal számol - áll a Napi Gazdaság birtokába jutott dokumentumban. Emellett további 190 milliárd forint kockázat máris látszik, illetve az állami tulajdonú cégek esetében további 187 milliárd forintra lesz szükség, aminek következtében a hiány a GDP százalékában 6,5 százalék lehet, szemben a korábbi 3,8 százalékkal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!