2p

A négy évvel ezelőtt elindult reformokat végig kell vinni, legfeljebb az eddig meghozott intézkedések finomhangolására van szükség - hangsúlyozta a Széchenyi Kártya Programot bemutató szerdai mosonmagyaróvári rendezvényen Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Példaként említette, hogy a gazdasági képzéseknél teljes körűvé kell tenni a duális rendszert, le kell bontani a közép- és a felsőfokú képzés közötti merev korlátokat, ki kell építeni az élethosszig tartó tanulás rendszerét. Jelezte, olyan rendszer kialakítását szeretnék, amely "valódi igazságszolgáltatást jelent a gazdaság szereplőinek", olyat, ahol például egy felszámolás során pénzéhez jut a hitelező.

"A tervezett növekedési pálya fenntartható, ha az úton végigmegyünk" - mondta, feladatként említve az uniós források korábbinál jobb, a kutatásra, fejlesztésre és innovációra költhető keretek hatékonyabb kihasználását, valamint azt, hogy megakadályozzák az érdeksérelmet szenvedett csoportok által elérni kívánt "visszarendeződést".

A kamarai elnök azt is kiemelte: több állam, köztük Szlovákia is javította gazdasági mutatóit azzal, hogy korábban végrehajtotta a Magyarországon 2010 óta bevezetett strukturális reformokat, így a teljesítményközpontú, egykulcsos adórendszert, valamint a szabályrendszer átalakításával a foglalkoztatásra ösztönzést.

Megjegyezte: a kamara több mint egy évtizede hirdeti, hogy a sikeres gazdaság teszi sikeressé a politikát, s ennek a "gazdaság körüli optimális környezetnek" a megteremtése érdekében kötött 2010-ben megállapodást az akkor még ellenzéki Fidesszel, amit 2012-ben és a napokban megújítottak.

Széles Sándor megyei kormánymegbízott az eseményen arról beszélt: Győr-Moson-Sopron jó úton jár, ezt a pozíciót kell tovább javítani azzal, hogy a vállalkozásokat képessé teszik minél nagyobb számú képzett munkaerő felszívására.

Mihalicz Antal megyei kamarai elnök köszöntőjében azt emelte ki: a világ és Magyarország gazdasági környezetéhez alkalmazkodó Széchenyi Kártya a válság ellenére is jól működik, amit az is mutat, hogy míg az indulás évében, 2002-ben 59 megyei cég 52 millió forintig élt a hitellehetőséggel, addig tavaly 276 vállalkozás 2,3 milliárd forint erejéig.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!