4p

Azok a befektetők, akiknek biztosítás alá eső követelésük áll fenn a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben, jövő péntektől egy évig nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz (Beva) - közölte az alap pénteken az MTI-vel.

A 2015. március 27. napját megelőzően beérkezett kérelmeket az ügyintézés szempontjából az igényérvényesítés első napján beérkezettnek kell tekinteni - tette hozzá a Beva. Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét egy éven belül előterjeszteni, a kérelem az akadály elhárulását követő harminc napon belül még benyújtható a késedelem indokolásával együtt.

A Beva a kártalanításra jogosult befektető részére legfeljebb húszezer eurót fizethet kártalanításként. Az euróban meghatározott összeghatár forintra történő átszámítása a felszámolás kezdő napján,  2015. március 5-én érvényes MNB devizaárfolyamon (305,27 forint) történik, így a kártalanítási összeghatár a Buda-Cash kártalanítási ügyében 6 millió 105 ezer 400 forint. A kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint feletti rész kilencven százaléka.

A közlemény emlékeztet: a Fővárosi Törvényszék március 5-én rendelte el a Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolását és felszámolóként a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki.

A kártalanításhoz a befektetőknek kérelmet kell benyújtaniuk, az igénybejelentő lapot a Beva honlapjáról (www.bva.hu) lehet letölteni, vagy a kártalanítási eljárásban közreműködő takarékszövetkezeti fiókokban lehet átvenni. A fiókok elérhetőségéről részletes információ a Beva honlapján található. A kitöltéshez szintén a Beva honlapján és a kártalanítási eljárásban közreműködő fiókokban elérhető kitöltési útmutató nyújt segítséget.

A igénybejelentő lapot postai úton a Befektető-védelmi Alap 1476 Budapest, Pf. 495. címére, vagy elektronikus úton a [email protected] e-mail címre kell elküldeni. Az igénybejelentő lapnak a Bevánál, illetve a kártalanításban közreműködő takarékszövetkezeti fiókokban történő személyes benyújtására nincs lehetőség. A postai úton beérkező igénybejelentő lap átvételéről a Beva nem küld külön értesítést, tértivevénnyel történő feladás esetén az igénybejelentő lap átvételét a visszaérkező tértivevény igazolja. Az elektronikus úton benyújtott igények esetében automatikus visszaigazoló levelet kap az igénylő.

Közölték, a Beva az érdemi elbírálást akkor tudja megkezdeni, ha a Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolójától megkapja a kártalanítás megállapításához szükséges adatokat. A felszámoló az ügyfélköveteléseket egyezteti az ügyfelekkel, és felméri a meglévő és kiadható ügyfélvagyont. Ez a Beva hatáskörén kívül eső eljárás, amelyről a felszámoló tud tájékoztatást adni. Amikor a felszámoló már nyilatkozni tud arról, hogy az egyes ügyfelek részére mit ad ki a Buda-Cash Zrt., és mi az a hiány, ami után kártalanítani kell az ügyfelet, a Beva haladéktalanul megkezdi és legkésőbb kilencven napon belül elbírálja a benyújtott kártalanítási kérelmeket - olvasható a közleményben.

A kártalanítás iránti igény elbírálásáról az igénylő írásbeli értesítést kap a Bevától.

A jegybank február 24-én azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélés-gyanús esetek miatt. Az ügy kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB büntető feljelentést tett.

A jegybank a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál korlátozta a betétkifizetést és felügyeleti biztosokat rendelt ki. A bankcsoport tagja a DRB-n kívül a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. (ÉRB), a kaposvári székhelyű Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. (DDB) és a bicskei központtal működő Buda Regionális Bank Zrt. (BRB).)

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!