3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Reális és egybevág a piaci konszenzussal az Európai Bizottság kedden közzétett őszi gazdasági előrejelzése az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélik, tartható a 3 százalékos GDP-arányos hiánykorlát jövőre.

Magyarországon a bizottság idén a bruttó hazai termék (GDP) 0,7, jövőre 1,8, 2015-ben pedig 2,1 százalékos növekedését várja. A magyar költségvetési hiány az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény számításai szerint ebben az évben a GDP 2,9, 2014-ben kereken 3, az azt követő esztendőben pedig 2,7 százaléka lesz. Az államadósság szintje 2013-ban a GDP 80,7, jövőre 79,9, 2015-ben pedig 79,4 százalékának felel majd meg a brüsszeli előrejelzés szerint. Az infláció 2013-ban 2,1, 2014-ben 2,2, 2015-ben pedig 3 százalékos lesz - jósolják Brüsszelben. Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője reálisnak nevezte a növekedési előrejelzést, kifejtve, hogy a Takarékbank is hasonló - az idénre 0,7, jövőre pedig 1,7 százalékos - bővüléssel számol. Utóbbihoz hozzátette, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja még feljebb is tolhatja a jövő évi növekedést.

A szakértő szerint kedvező, hogy 3 százalékos, nem pedig a feletti hiányt vár a bizottság 2014-re. Bár vannak kockázatok a hiány tartásában, ezek kezelhetőek - fűzte hozzá Suppan Gergely. Kifejtette, hogy bár a frekvenciabevételeket vélhetően felültervezte a kormány, ezek beruházási kiadásokat szolgálnak, vagyis alulteljesülés esetén azokat törölhetik, "ettől nem fog elszállni a költségvetés" - mondta a szakértő.

Suppan Gergely szerint a hiány tartása érdekében jövőre "nem kell számottevő kiigazításokra sort keríteni". Annak kapcsán, hogy a bizottság pénzügyi tranzakcióként veszi figyelembe a takarékszövetkezetek esetében tervezett tőkeinjekciót, a szakértő úgy fogalmazott: ez azt jelenti, hogy ez a tétel vélhetően nem számít majd bele az uniós módszertan szerinti (ESA) hiányba.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint is reális, megfelel a piaci elemzői konszenzusnak mind az inflációra, mind a gazdasági növekedésre, mind a munkaerőpiacra és a külső-belső keresletre vonatkozó bizottsági előrejelzés.

A szakértő szerint 2014-ben 3 százalék alatt maradhat a GDP-arányos hiány, azonban a jövőre hivatalba lépő új kormánynak meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, hogy a hiány ne menjen 3 százalék fölé a választások után sem. Török Zoltán kifejtette: az államadósság láthatóan 80 százalék köré ragad be, nagy elmozdulás itt nem várható, ugyanakkor a lényeg, hogy az emelkedés megállt, és lassú mérséklődés következik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!