2p

Bár az adókedvezmények zömét a multinacionális nagyvállalatok kapják Magyarországon, sok kis- és középvállalkozás pedig a csőd szélén táncol, a multik által befizetett adóhoz képest eltörpülnek a könnyítések. Egyes szakértők szerint az adókedvezmények eltörlése után veszíthetünk vonzerőnkből - írja a Világgazdaság.

Jót tesz-e a magyar gazdaságnak, hogy az adókedvezmények nagy részét az erős nagyvállalatok, a "multik" kapják, míg a magyar kis- és középvállalkozások a csőd szélén tántorognak? - vetődik fel a kérdés. A könnyítések több mint kilencven százaléka a legalább tíz, elmaradott térségekben legalább hárommilliárd forint értékű termék előállítását szolgáló beruházások támogatására ment el. A több mint százmilliárd forintnyi adóbevételról harminc vállalat javára mondott le a kormány.

Az EU-s szabályozás miatt azonban a társaságiadó-kedvezményeket 2011 végéig meg kell szüntetni. Néhány szakember félelme szerint a kedvezmények kifizetésével hazánk sokat veszíthet vonzerejéből. Ám a teljes magyar adóbevételen belül a társasági adó részesedése mintegy öt százalék, a kedvezményekkel tehát a magyar állam a bevételének körülbelül egy százalékáról mond le.

A társaságiadó-kedvezmények hatására pedig a nemzetközi cégek a többi adónemben jó befizetőnek bizonyulnak, jelentős részt vállalva ezzel a magyar államháztartás finanszírozásából. Valamennyi adónemet figyelembe véve néhány száz vállalat fizeti az összes adó csaknem egyharmadát - számol be a Világgazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!