- Nemrégiben egy konferencián arról beszélt, hogy a kormány "100 kis lépésben" lazít a költségvetésen. Mit értett ezen?
- Jelenleg úgy tűnik, hogy pótlólagos béremelés lesz a tanároknál, ígéret van 13. havi bérkiegészítésre a köztisztviselőknél. De a MÁV esetében is újabb összegek leírására kerülhet sor, vagy a gyógyszer kassza esetében az orvos látogatói díj eltörlése. Ezek a tételek önmagukban nem nagyok, egyik sem tesz ki többet, mint 20 milliárd forint. De ezek az apró kis lépések sorra jönnek, amelyek egyenként nem jelentős hatásúak, de összességükben lassan elvezetnek odáig, hogy érezhető hatást gyakorolnak. Tény, hogy a kormány apró lépésekben lazít.
- Ez mennyire súlyos, felveti-e a költségvetési hiány cél módosulását?
- Csak az a kérdés, hogy beleférünk a keretekbe, vagy nem. A költségvetésnek van egy bizonyos bevételi többlete, amely fedezi ezeket a kiadásokat, és egyenlőre nem lépték túl a határokat. Mindenesetre ezek az apró lépések növelik a kockázatokat, és 2009-ben és 2010-ben egyre nagyobb ösztönzés lesz a kormány számára apróbb folyamatokra.
Kiadáscsökkentés nélkül nincs értelme az adóreformnak
- Ma mindenki az adóreformról beszél. A kormányzat meglebegtette egy olyan adóreform lehetőségét, amelynek ellentételezése egyes adófajták emeléséből alakulna ki. Ön szerint van értelme ilyen adóátrendezésnek?
- Olyan adóreformnak semmi értelme, amelynek nincs kiadásoldali ellentételezése. Ha különböző adónemek között csoportosítunk át, az a "tegyünk úgy, mintha csinálnánk valamit" kategória. Annak, ha a kormány átrendezi az adókat számtalan hatása lehet a részpiacokon, de önmagát a problémát lényegében nem befolyásolja. Ha valahol csökken az adó, máshol emelkedik, akkor az adóterhelés a gazdaságon megmarad. Persze elképzelhető, hogy a csökkentés nagyobb pozitívummal járhat, mint amennyi negatívumot eredményez az emelés, ám erre a vélekedésre a múltban szerzett tapasztalatok nem jogosítanak fel. Múltkoriban, amikor egységesítette a kormányzat az áfakulcsokat, akkor az volt látható, hogy az emelés 100 százalékban átment a gazdaságon, a csökkentés viszont csak 50 százalékban. Ezért az ilyen adóátrendezés felesleges és fáradtságos dolog. Másik ellenvetésem az, hogy ezek csak rövid távú elképzelések. Sokkal jobb volna, ha a pénzügyi kormányzat középtávú célokat jelölne ki. Például ki kellene jelenteni, hogy 4-5 éven belül szeretnénk egykulcsos adót.
- Tőkepiaci szempontból mi a hátránya a jelenlegi magas adókulcsoknak?
- Magyarországról jelentős tőkekiáramlás tapasztalható, és tulajdonképpen Románia és Szlovákia növekedését a magyar gazdaság finanszírozza, a saját lassabb növekedése árán. Ezt azzal érjük el, hogy elriasztjuk a befektetőket. Jobb volna azonban, ha középtávon visszaszereznénk a tőkevonzó képességünket azáltal, hogy az adórendszerünket hozzá igazítjuk az ő gazdaságpolitikájukhoz. Nyilvánvaló, hogy ezt egy év alatt nem lehet megtenni, de 4-5 év alatt reálisnak tűnhet. Ennek meglenne az az előnye, hogy azok a befektetők, akik 5-10 évben gondolkodnak, már ma is számításba vehetnék a döntéseiknél. Egy középtávú cél meghatározása esetén mindenki láthatná, hogy a döntéseink egy lépés sorozatba illeszkednek.
- Ezeknek a terveknek a véghezviteléhez azonban egy stabil kormány kellene.
- Nem feltétlenül. Ha egy kormánynak nincs parlamenti többsége, attól még meghirdethet ilyen programokat. Amikor a lengyeleknél kisebbségi szakértői kormány volt, akkor is keresztül tudtak vinni sok javaslatot a parlamenten. De ehhez kell egy stratégia. A mai helyzetben inkább az a probléma, hogy a magyar kormány fél a leszavazástól, és ezért inkább passzív marad és semmiféle javaslatot sem tesz.
- A kormányfő azonban leszögezte, hogy nem változtat a szociális rendszeren, ami a kiadáscsökkentés lehetőségét erősen korlátozhatja.
- A szociális rendszer átalakításáról nem kell most dönteni, hanem az évek során kell meghozni egyes lépéseket. Ilyen lehet, amit nemrégiben jelentettek be, hogy megszűnne a minimálbér és a szociális jutatatások közti összefüggés. Ebből is látható, hogy azért valamekkora mozgástér van, és olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek hosszabb távon is előnyösek.
Az MNB jó úton jár
- A kamatemelések után sokan mondják, hogy ennek nincs értelme, és már túlzottak. A Magyarországon befektetők szempontjából hogy értékelhető az MNB politikája?
- Befektetői szempontból elmondható, hogy a piac kezd optimistábbá válni a 2009-es és 2010-es inflációt illetően. Azt MNB kamatemelései után sokat javultak az inflációs kilátások, ami pont elég lenne a 3 százalékos inflációs cél eléréséhez. Feltéve persze, ha nyersanyag és élelmiszerek terén nem lesz újabb ársokk. Ha a jelenlegi 7 százalékos inflációból kivesszük az élelmiszer árak 2 százalékát, és az olaj ár 1 százalékát, akkor pont 4 százalék a maginfláció. Vagyis csak 1 százalékot kellene mérsékelni, ami nem is olyan lehetetlen.
- Többen felvetik, hogy a drasztikus infláció csökkenésnek komoly áldozatai lehetnek. Valósak ezek a félelmek?
- A magyar helyzetet könnyű megérteni, hiszen nálunk sosem volt alacsony infláció. A lakosság szempontjából kifejezett előnyei lehetnek az árstabilitásnak. Ma a lakossági összkiadás mintegy 13 ezer milliárd forint, ami egy főre vetítve 1,3 millió, és egy átlagcsaládot alapul véve 4 millió forint. Hét százalékos inflációt figyelembe véve évente 300 ezer forintot csak azért ad ki egy család, mert nincs árstabilitás. Ha az inflációt sikerülne 3 százalékra levinni, akkor családonként mintegy 150 ezer forintot spórolhatnánk, vagyis a lakosság ezzel egy havi átlagbért megnyerne. Az biztos, hogy az infláció csökkentésének van némi rövid távú vesztesége, de végeredményben óriási haszna lenne.
Varga M István
