Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a májusi ipari termelési adatokra vonatkozó első becslését. Áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz mérve ugyanakkor 0,1 százalékkal mérséklődött az ipari kibocsátás. Az export 8,2, a belföldi értékesítés viszont csak 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a feldolgozóipar eladásai 3,1 százalékkal nőttek. Az ipar teljesítménye 19 hónapja megszakítás nélkül emelkedik éves összehasonlításban.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is kedden hozza nyilvánosságra előzetes adatait az államháztartás június végi helyzetéről. Május végén az államháztartás hiánya 511,1 milliárd forint volt, szemben a 2014. május végi 681,7 milliárd forintos deficittel. Az államháztartás központi alrendszerének első öt havi hiánya 58,25 százaléka volt az egész évre tervezett 877,4 milliárd forintnak.
Szerdán a júniusi fogyasztói árindexet közli a KSH. Májusban a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, áprilishoz viszonyítva pedig 0,7 százalékkal emelkedtek. Az éves átlagos infláció elemzők szerint 0,3-0,5 százalék körüli lehet. Ugyancsak szerdán jelenik meg a rövidített jegyzőkönyv a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i kamatdöntő üléséről, amikor a monetáris tanács 15 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 1,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A tanács állásfoglalása szerint a 3 százalékos inflációs cél középtávú elérése további, kismértékű kamatcsökkentés irányába mutat.
Szerdán adja ki az MNB a nemzetközi tartalékokról szóló júniusi előzetes és májusi végleges adatait. A májusi előzetes adatok szerint 37,147 milliárd euró volt a nemzetközi tartalékok becsült piaci értéke.
Csütörtökön adja közzé első becslését a KSH a külkereskedelmi termékforgalom májusi adatairól. Áprilisban az export euróban számolt értéke 8,9, az importé 9,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet 534 millió eurós értéke 21 millió euróval haladta meg a tavaly áprilisit.
Szintén csütörtökön jelennek meg a statisztikai hivatal adatai a kereskedelmi szálláshelyek májusi forgalmáról. Áprilisban 4,8 százalékkal emelkedett a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2,5, a belföldi vendégeké 7,9 százalékkal nőtt áprilisban az egy évvel korábbi szinthez képest.
MTI