2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem múlt ki, csak időben kitolódott, továbbra is napirenden van szállító helikopterek beszerzése - mondta a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára a Magyar Hírlapnak.

Siklósi Péter a lap szombati számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: a beszerzés költségeire vonatkozó becslések 80-200 milliárd forintról szólnak, miközben a teljes 2014-es költségvetésük kétszáznegyvenmilliárd forint körül jár. "Ez annyit tesz, hogy a kormánynak kellene a zsebébe, azaz a központi büdzsébe nyúlnia" a beszerzéshez - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mennyi, és milyen helikopterre van szükség kifejtette: "egyfelől szállítókapacitást kell teremtenünk, másfelől harctámogatásra is alkalmas gépekre van szükségünk. Mivel anyagi lehetőségeink szűkösek, nem vásárolhatunk ebből és abból is amennyit szeretnénk, hanem muszáj valamiféle egyesített megoldást keresnünk".

"Szerencsénkre találhatók ma a piacon olyan forgószárnyasok, amelyek a mi céljainknak megfelelnek" - tette hozzá. Közölte azt is, hogy a szállítással kapcsolatban érdeklődők között nem volt orosz cég.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a hadsereg a jövőben az eddiginél nagyobb figyelmet élvez. Mindez nemcsak a július elsejétől esedékes harminc, majd 2019-ig az évenként öt-öt százalékos fizetésemelésben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy több lesz a hazai és külföldi gyakorlat és jut pénz fejlesztésre. Ez utóbbival kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a tüzérséget például biztosan fejleszteni fogják.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!