2p

A harmadik negyedévben újabb csúcsot döntöttünk, a használt autók adás-vételét illetően.

Rekordmennyiségű, közel 140 ezer darab használtautó adás-vétele zajlott Magyarországon a harmadik negyedévben, ami 11 százalékos növekedés éves bázison – derül ki a Használtautó.hu közleményéből.

A növekedés ráadásul lényegében változatlan, 1,56 millió forintos átlagár mellett jött össze. Ennek köszönhetően a Használtautó-index 140,3 százalék lett, amely újabb rekord a válság kitörése óta.

A Használtautó-index azt mutatja meg, hogy az adott időszakban elkelt használtautók összértéke miként viszonyul a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez.

A cég szerint a Használtautó-index szárnyalása logikus következménye a piaci folyamatoknak, ugyanis az első kilenc hónapban 12 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba (55 ezer), miközben a használtautó-import 2014 első kilenc hónapjához képest 28 százalékos növekedéssel 90 ezer fölé nőtt. Ennek hatására nőtt a lecserélt járművek száma is, amelyek pedig jórészt a hazai használtautó-piac kínálatát erősítik.

A Használtautó.hu előrejelzése szerint 2015-ben összesen mintegy 76 ezer új autót helyeznek majd forgalomba Magyarországon, miközben a használtautó-import mértéke akár a 125 ezres szintet is eléri majd. A belföldi átírások száma várhatóan 550 ezer lesz, szemben a tavalyi 492 ezer darabbal.

A használtautók piaca meglehetősen koncentrált: a leggyakoribb öt márkát képviselő személyautók teszik ki a teljes forgalom felét. Az év első kilenc hónapjában gazdát cserélt több mint 400 ezer használtautó-mennyiség első negyedén két márka, az Opel (14,2 százalék) és a Suzuki (10,3 százalék) osztozik, a második negyedet három további márka: a Volkswagen (9,8 százalék), a Ford (8,3 százalék) és a Renault (6,9 százalék) fedi le. Az első tíz hely további részesei sorrendben a Skoda, a BMW, a Fiat, a Peugeot, illetve a Mercedes. Míg az első öt hely mind a sorrend, mind az arányok tekintetében hosszú évek óta változatlan, a BMW és a Mercedes a használtautó-importban betöltött magas részesedése miatt fokozatosan egyre előrébb kerül: a Mercedes két év alatt a 11. helyről lépett feljebb a 10-dikre, míg a BMW ugyanezen idő alatt a 9-dikről a 7-dik helyre ugrott a gyakorisági listán.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!