TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

A vezető kanadai távközlési cég a Nortel három felsővezetőjét rúgta ki. A társaság egyúttal bejelentette a negyedéves eredmények közzétételének elhalasztását.

A vezető kanadai távközlési cég, a Nortel három felsővezetőjét rúgta ki. A társaság egyúttal bejelentette a negyedéves eredmények közzétételének elhalasztását.

Az elbocsátott vezetők között van a vállalat elnök-vezérigazgatója, a cég pénzügyi vezetője és kontrollere is. A társaság élére a távozó Frank Dunn helyett William Owenst nevezték ki. A vállalat az elbocsátások indokaként a társaságnál elkövetett gazdasági visszaéléseket jelölte meg. Emiatt a Nortellel szemben a tavalyi évben vizsgálat is indult. A cégnél további hét vezető távozik, illetve kerül át más pozícióba.

A most közzétett információk szerint a cég 2003-as eredménye az előzetesen publikálthoz képest 50 százalékkal lehet alacsonyabb. A könyvelésben elkövetett visszásságok miatt a cég felülvizsgálja a 2001-es és 2002-es erdményét is. Nem publikálják továbbá az idei első negyedéves adatokat - közölte a társaság szóvivője, mindaddig, amíg nem sikerül a kreatív könyvelést rendbe tenni, és a vállalat valós helyzetét megállapítani.

A nagyreményű vállalat egykor azzal vált ismertté, hogy 2001-ben a távközlési cégek közül az elsők között omlott össze, akkor 27,3 milliárdos veszteségről adott számot a vállalat. Egy évvel később még mindig igen súlyos, 3,27 milliárdos veszteségről számoltak be, tavaly viszont már a kilábalást mutatta a 723 millió dolláros profit. Ennek azonban most úgy tűnik, a fele sem volt igaz.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Még kisebb lesz a Nortel
A nagy vesztesek
Kontrolling: a vállalati csődök helyett

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.