1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Veres János szerint a jövő év megalapozása szempontjából nagyon fontos, több tekintetben pedig úttörő jellegű az a megállapodás, amelyet a kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak az Európai Unióval, a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal igen rövid idő alatt sikerült megkötnie.

A pénzügyminiszter hétfőn, a jövő évi büdzséről szóló expozéjában a megállapodásról azt mondta: "ilyenre nem volt példa, hogy az említett nemzetközi intézmények közösen biztosítsanak egy országnak finanszírozási csomagot, támogatva annak gazdasági stabilizációs programját."

Kiemelte: a csomag mérete, a finanszírozási forrás nagysága is rekordösszegű, a csomag ugyanis 20 milliárd euró, vagyis 25 milliárd dollár finanszírozási forrást biztosít Magyarország számára.

Szavai szerint "lényegesen többet, mint amire várhatóan szükségünk van, de úgy gondolom, elegendő ahhoz, hogy ellen tudjunk állni a spekulációnak, nyilvánvalóvá váljék mindenki számára: Magyarország erős, nincs egyedül".

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!