2p

Ahogy arra számítani lehetett, tavaly fékezett a magyar gazdaság, a mértéke viszont némileg meglepő - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2016 egészében szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 1,8 százalékkal növekedett a magyar gazdaság. Ez jelentős fékezést jelent az előző évhez képest, amikor még 3,1 százalékkal tudtunk bővülni. A lassulás mértékét jól jelzi, hogy legutóbb ennél gyengébb teljesítményre 2012-ben volt példa, amikor 1,5 százalékkal zsugorodott a gazdaság.

A statisztikai hivatal közlése szerint a növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, valamint a mezőgazdaság járult hozzá. Az ipar teljesítménye stagnált, az építőipar pedig továbbra is mérsékelte a növekedést.

A KSH mérése szerint 2016 utolsó negyedévében a nyers adatok szerint 2 százalékkal bővült a gazdaság, ám a szezonálisan és naptárhatással kiigazított számok szerint ez valójában csak 1,5 százalékos pluszként értelmezhető. 

A harmadik negyedévhez képest a gazdaság szinte megismételte előző időszaki teljesítményét, hiszen a július-szeptember hónapban elért 0,3 százalék után év végén 0,4 százalékkal bővült a GDP három hónap alatt. 

Az, hogy ezekkel a számokkal mire megyünk uniós viszonylatban, 11 órakor fog kiderül, amikor az Eurostat is közzéteszi a tagállamokra vonatkozó statisztikáját. 

Az NGM így is örül

Az közleményében kifejti: "tavaly ugyan a növekedés üteme elmaradt a 2015-östől, ennek hátterében alapvetően az uniós források felhasználásának ciklikussága áll. A tavalyi növekedés megítélésekor fontos hangsúlyozni, hogy a külső és a belső egyensúly tovább erősödött. A külkereskedelmi egyenleg tavaly soha nem látott rekorddal 10 milliárd eurót tett ki, míg az államháztartás hiánya is jócskán elmaradt a 3 százalékos küszöbtől.

2017-től a hatéves bérmegállapodás a versenyképesség és a kereslet serkentésén keresztül a bővülés érdemi gyorsulását eredményezi. A Nemzetgazdasági Minisztérium decemberi makrogazdasági és költségvetési kitekintésében 2017-ben 4,1 százalékos, 2018-ra 4,3 százalékos GDP-növekedéssel számolt. A növekedés érdemi gyorsulására számít az Európai Bizottság tegnap közétett téli előrejelzése is."

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!