3p

De még így is veszteséges évet zárt a párt.

Megjelent a Fidesz tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolója a Határozatok Tárában. A párt tagdíjakból 263 millió forint bevételre tett szert, ehhez jött még a költségvetésből 967,8 forint (idén ezt a tételt érinti minden pártnál a koronavírus elleni intézkedésekre felállított alap feltöltése).

Több volt a kiadás, mint a bevétel
Több volt a kiadás, mint a bevétel

Mindezt pedig további 733,9 millió forint egészítette ki, ami adományokból, hozzájárulásokból folyt be a párthoz. Egy évvel korábban, 2018-ban a magánszemélyek még szerényebb összeggel, összesen 407,1 millióval támogatták a Fideszt.

Tavaly az 500 ezer forint alatti adományokból összesen 646,9 millió forint bevétele volt a pártnak, az 500 ezret meghaladó tételek pedig több mint 87 milliót tettek ki. A legbőkezűbb adakozó Papcsák Ferenc (volt zuglói fideszes polgármester, a jegybank felügyelőbizottságának elnöke) volt, aki 5,5 milliót tett be a párt kasszájába. Szabó Ferenc 4 millióval segítette ki a Fideszt, de Kiss Balázs Attila is rászánt 3,8 milliót a vagyonából a párt támogatására.

Az ismertebb nevek között felbukkan Cser-Palkovics Andrásé, a székesfehérvári fideszes polgármesteré, aki 2,5 milliót utalt pártjának. Érdekes lesz megnézni, idén mennyit adakozott a politikus, ugyanis több csörtéje is volt a kormánnyal a helyhatóságokat érintő központosítási törekvések, forráselvonások miatt.

Bajkai István ügyvéd (akit az Orbán-család bizalmasaként szoktak emlegetni) 1,643 milliót küldött. Győri Enikő, a párt volt európai parlamenti képviselője, utóbb nagykövet több mint 527 ezret adományozott. Klauszmann Viktor egykori tévés szereplő 2,7 millióval járult hozzá a párt költéseihez. Lezsák Sándor 521 ezret utalt.

Összesen a tagdíjakból, költségvetési támogatásból, adományokból 1,97 milliárd forint bevétele volt a pártnak 2019-ben. Ez elmarad az egy évvel korábbi, több mint 2,42 milliárd forinttól, egyrészt a költségvetési támogatások csökkenése miatt, de az egyéb bevétel soron (melynek tartalmát a beszámoló nem részletezi) is rosszabb évet zárt a Fidesz: két éve 301,3 millió folyt be ezen a jogcímen, tavaly már csak 5,67 millió.

Mindeközben a kiadások meghaladták a bevételeket az előző évben, amikor a működésre, illetve egyéb szervezetek támogatására összesen 2,375 milliárd forintot fordítottak. A szaldó így 405 millió forint lett, mínuszban - ami nem vet jó fényt az Orbán Viktor árnyékában működő szervezetre, amikor a kormányfő kifejezetten károsnak tartja az eladósodást, ha az ország pénzügyeiről van szó. Egy évvel korábban még 121 milliós plusszal zárták az évet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!