1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Mindkét fontos nemzetközi devizával szemben gyengült az idén a forint. 

Majdnem 390 forintos euróval kezdődött a keddi nap a devizapiacon, reggel 7 óra előtt nem sokkal 389,50 forintnál tartott a jegyzés. A dollár közel 360 forintba került ekkor.

A dollár elbánt a magyar devizával. Fotó: Depositphotos
A dollár elbánt a magyar devizával. Fotó: Depositphotos

Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar deviza idén mindkét nemzetközi devizával szemben vesztésre áll. Január elejéhez képest az euró 1,7, a dollár pedig 3,7 százalékkal erősödött. 

A forintnak ráadásul nem túl jók a kilátásai. Lapunk keddi cikke szerint ugyanis a vártnál meglepően jobb inflációs adattól elkápráztatva a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa félreteheti az óvatosságát és a belengetett 75 bázispontnál nagyobbat vághat kedden a jegybanki alapkamaton. Aminek hatására a hazai fizetőeszköz vonzereje még tovább csökkenhet, ergo árfolyamának esése folytatódhat.

Friss árfolyamokat laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár oldalán talál >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!