2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elhúzódó és akár eszkalációval is fenyegető háború miatt most Magyarország biztonsága és védelme az első. A háború indokolttá teszi, hogy a Magyar Honvédség fokozza a katonák felkészítésre és kiképzésére szánt időt. A kormány ezért rendeletben rögzíti, hogy a háborús veszélyhelyzet idején a Magyar Honvédség tagjainak akár fokozott igénybevételre, gyakorlatokra, kiképzésekre kell számítania - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel.

A tárca közleményében azt írta: a Magyar Honvédség alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása, valamint humanitárius tevékenység végzése a nemzetközi jog szabályaival összhangban. A Magyar Honvédség tényleges szolgálatot teljesítő katonáitól tántoríthatatlan hűséget, hivatásukhoz méltó, példamutató magatartást, bátor helytállást, magas fokú készenlétet és fegyelmet követel. Közölték: a Magyar Honvédség állományának tagja - az állományilletékes parancsnok utasítása szerint - köteles szolgálatteljesítés céljából rendelkezésre állni, szolgálatot adni, valamint túlszolgálatot teljesíteni.

Az állomány tagjai számára szolgálati rend bevezetése rendelhető el az alapkiképzés, a katonai kiképzések, gyakorlatok, szakmai felkészítések és tanfolyamok, a tábori körülmények között végrehajtott kiképzés, a hazai vagy Magyarországon végrehajtott nemzetközi gyakorlat, törzsgyakorlás során. A parancs szóban, azonnal is elrendelhető - olvasható a közleményben. A Magyar Honvédség veszélyhelyzeti működési rendjéről szóló kormányrendeletet a Magyar Közlönyben hirdették ki és kedden életbe is lép - tette hozzá a közlemény. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!