1p

Drágulnak a kivitelezések, nőnek a kamatok, nehezebb lesz értékesíteni a részben hitelből épülő ingatlanokat.

Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, de az MTI-nek nyilatkozó elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy bővülést lassítja a kapacitás- és munkaerőhiány.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője hangsúlyozta: az építőipart a lakáspiaci, irodaépítési, kereskedelmi ingatlanpiaci boom mellett az ipari és logisztikai beruházások, az uniós támogatással és anélkül, tisztán állami forrásból megvalósuló beruházások húzzák. A szektor kilátásai továbbra is kedvezőek, ugyanakkor a kivitelezői kapacitáshiány jelentősen megnehezíti a rendelésállomány folyamatos teljesítését - közölte.



Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: a kapacitás- és munkaerőhiány kockázatot is jelent, jelentősen drágulnak a kivitelezések, miközben nőnek a kamatok, ez pedig megnehezítheti a részben hitelből épülő ingatlanok értékesítését. A szakértő azt is fontosnak nevezte, hogy a hirtelen megugró rendelésállomány miatt kiépülő jelentős kapacitások a fejlesztések kifutása után ne maradjanak kihasználatlanul.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!