3p

A keddi Magyar Közlönyben megjelent egyik kormányhatározat egyrészt kiegészíti a 2022-es költségvetést néhány új jogcímmel, másrészt több körben is átcsoportosításokról rendelkezik. Több mint 100 milliárd forint mozdult meg egyetlen határozatban - csak versenysportra 11 milliárdot adott a kormány, de nem állami felsőoktatási intézményeknek is adtak 12,5 milliárdot.

A Megtakarítási Alapból 62 milliárd forint kerül át a Központi Maradványelszámolási Alapba, emellett a Nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter rendelkezés köréből az MNV Zrt-hez kerül át 50 millió forint.

1: 61,7 milliárd - a KIM a legnagyobb nyertes, de sportra is jut bőven

A Központi Maradványelszámolási Alapból aztán 61,7 milliárd forintot csoportosítanak át. Ebből

  • nagyot harap a Kulturális és Innovációs Minisztérium, ahova bő 24 milliárd forint kerül át. Ebből 12,5 milliárd forint nem állami felsőoktatási intézmények támogatására megy, 5,6 milliárd az egyetemekhez, főiskolákhoz kerül. Nagyobb tétel még a közgyűjtemények 3,8 milliárd forintos támogatása. Jut még 1,5 milliárd az MH Egészségügyi Központnak is, és 2,6 milliárd egyéb HM szervezetek kiadásaira
  • 19 milliárd forint kerül a Honvédelmi Minisztériumhoz - de a kép csalóka, az összegből csak 3,4 milliárd forintot kap a Honvédség, a legnagyobb pénzt, közel 11 milliárd forintot versenysport és szakmai feladatok támogatására pakolt ide a kormány;
  • 11,1 milliárd forint megy át a Gazdaság-újraindítási Alapba
  • 2,1 milliárd forint megy a Miniszterelnökségnek, nagyobb részt a kormányhivataloknak;
  • 1,78 milliárd forint kerül az Országgyűléshez;
  • bő 1,7 milliárdot kap a Bethlen Gábor Alap
  • a Belügyminisztérium 788 millió forintot kap, nagyrészt a Vízügyi Igazgatóságok beruházásaira;
  • közel 510 milliót kap a Pénzügyminisztérium alá sorolt Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság;
  • 404 millió forint megy a Miniszterelnöki Kabinetirodának kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra;
  • 80 millió forintot kap a Kúria.

2: 1,8 milliárd kikerül a Járvány Elleni Védekezési Alapból

Egy másik körben 1,8 milliárd forintot vesznek ki az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alapból, a pénzből bő 784 millió forintot kapnak a kormányhivatalok, a többi a Nemzeti Népegészségügyi Központba áramlik át.

3: 37,3 milliárd - nagyrészt közlekedésre, de sportra ezúttal is jut pluszpénz

Egy harmadik kör is van: a Gazdaság-újraindítási Alapból 37,3 milliárd forintot vesz ki a kormány. 

  • Ennek legnagyobb része, mintegy 32,7 milliárd forint a Technológiai és Ipari Minisztériumba kerül, közlekedési ágazati programokra megy el. 
  • Az Országos Kórházi Főigazgatóság 1,82 milliárd forintot kap társasági részesedés vásárlására.
  • A Honvédelmi Minisztérium ebben a körben is kap bő 860 milliót sportcélokra - sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatokra.
  • A Miniszterelnökség 700 milliót kap "kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére" jogcímen.
  • A Külügy 1 milliót kap külképviseletek beruházásaira, 191 milliót pedig a Gazdaság-újraindítási Alapon belül az országos közúthálózat felújítására pántlikáznak fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!