2p

Számottevően visszaesett a járműgyártás 2021 novemberében is, amely az elmúlt hónapok trendje alapján nem meglepő. A magyar gazdasági növekedés szempontjából ugyanakkor az ágazat kulcsfontosságú.

A gazdasági növekedés szempontjából a következő időszakban is kulcsszerepe van az iparnak. Már csak azért is, mert a világszerte romló járványadatok miatt bizonytalanná vált, hogy a szolgáltató szektor milyen növekedést tud majd felmutatni. Ugyan 2022 első negyedévében az akkori korlátozások miatti alacsonyabb bázis miatt növekedés várható, ám a kormány és az elemzők által várt erőteljes bővüléshez az ipar növekvő teljesítményére is szükség lenne.

Ebből a szempontból (is) felemás képet mutat a KSH által péntek reggel közzétett statisztika. Ha az összképet nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy jól alakultak a dolgok, hiszen 2021 novemberében az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, míg a munkanaphatástól megtisztított termelés 2,1 százalékkal nőtt.

Ha azonban az egyes szektorok teljesítményét is figyelembe vesszük, akkor már közel sem olyan rózsás a helyzet. Fájdalmas, de korántsem meglepő, hogy a járműgyártás ismét alulmúlta az egy évvel korábbi teljesítményét. Ennek két fő oka van, egyrészt 2020 őszén minden idők legerősebb három hónapját produkálta a szektor, jócskán meghaladva a járvány előtti időszak kibocsátását is. Másrészt viszont 2021-ben óriási problémákkal szembesült az ágazat, ami a hazai gyártókat is érintett. A globális félvezetőhiány miatt ugyanis a gyárak kisebb kapacitással, illetve egyműszakos munkarendben dolgoztak.

Sajnos a járműgyártás mellett a másik kiemelt iparág, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás is kisebb mértékű visszaesést mutatott 2021 novemberében. Ugyanakkor ezeket ellensúlyozta, hogy az alágak többségében növekedést mért a KSH. Ezek közül az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában jelentős volt a bővülés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!