<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Közleményben nyilvánították ki szolidaritásukat.

A Magyar Orvosi Kamara ma közzétett közleményében azt írják, az emberi civilizáció alapjait képezi a gyógyítás és az oktatás, és ezek az alapok azóta sem változtak.

"Egy csoport, nép hosszabb távú túlélését és fejlődését, civilizációjának fokát ma is meghatározza, hogyan örökíti tovább a tudást, hogyan gondoskodik az elesettekről, betegekről – és hogyan, mennyire becsüli meg az ezt a feladatot végző oktatókat és gyógyítókat."

Majd azzal folytatódik a közlemény, hogy e területek mai magyarországi, lesújtó állapotáról emlékezik meg.

"Sajátos módon ma Magyarországon a fejlődésben leginkább megrekedt, az ország általános fejlettségéhez képest leginkább elmaradott két terület éppen az oktatás és az egészségügy.
S noha lenne bőven teendő az egészségügyben is, a kettőből a nagyobb pofonokat e pillanatban az oktatás, s benne a pedagógusok kapják.
Ez pedig nagyon nem jó így. Oktatás nélkül nincs fejlődés, nincs alkalmazkodás – pedig ezekre hatalmas szükségünk lenne felgyorsulva változó, válságok sújtotta világunkban."

Végül pedig a szolidaritás kinyilvánításával zárul:

"Tanár nélkül nincs jövő.
Ezért mi, a Magyar Orvosi Kamara vezetősége ezúton kinyilvánítjuk szolidaritásunkat minden, a diákjaiért, az oktatás színvonaláért, így végső soron önmagáért és értünk is kiálló pedagógussal!"

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.