A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a közbeszerzési kötelezettségének nem tett eleget, olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) augusztus 27-én publikált jelentésében.
A MOB a 2023. évben kapott, ellenőrzésre kiválasztott támogatást a támogatói okiratban meghatározott célra használta fel, azonban megsértette a közbeszerzési eljárásra vonatkozó előírást
- szól a 30 oldalas dokumentum egyik összegző megállapítása.
Az ÁSZ a Honvédelmi Minisztériumtól kapott 935,6 millió forint összegű támogatást választotta ki ellenőrzésre. A jelentés szerint a pénzt arra használták fel, amire kapták, de a támogatás terhére elszámolt sportruházati és formaruházati beszerzésekkel (összesen 308 millió forint) kapcsolatban az ÁSZ kezdeményezésére indult eljárásban a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította a közbeszerzési eljárás jogatalan mellőzését. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai alapján pedig a MOB közjogi szervezetként klasszikus ajánlatkérőnek minősült, ezért közjogi szervezetként köteles lett volna lefolytatni a közbeszerzési eljárásokat. A MOB viszont a Döntőbizottság ellen közbeszerzési ügyben hozott határozat miatt pert indított, a Fővárosi Bíróság pedig az ÁSZ-jelentéstervezet elkészítéséig még nem hozott ítéletet.
Fotó: MTI
A közel egymilliárd forintot a MOB 2023-ban arra kapta a jelentés szerint, hogy a magyar olimpiai csapat az olimpiai eseményeken részt tudjon venni. Visszakeresve az derül ki, hogy közbeszerzés tényleg nem volt, helyette nyílt felhívásban kereste meg a MOB a 2024-es párizsi olimpia megnyitóünnepségére utazó 400 tagú magyar csapat formaruhájának beszállítóját. A felhívás február 1-jén jelent meg, a pályázatokat pedig február 13-ig lehetett beadni képekkel és grafikákkal, valamint a pontos költségvetés megjelölésével.
A 2021-ben megrendezett 2020-as Tokiói nyári olimpia magyar csapatának formaruháját a NUBU tervezői álmodták meg, míg a magyar olimpiai csapat a párizsi megnyitón a Heavy Tools kényelmes kollekcióit viselte. A hivatalos ünnepi öltözetet az olimpikonoknak a Roland Divatház, míg a parasportolóknak a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. biztosította. A magyar paralimpikonok sportruházatát a Tisza gyártotta és szállította. A ruhákat 2024-ben mutatták be, ahol Schmidt Ádám akkori sportért felelős államtitkár elmondta: mindig a csúcsra törekednek a magyarok, nincs ez másképp a megjelenésünket illetően sem. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pedig úgy fogalmazott, hogy a ruházatban is próbáltak előrelépni, ezért a versenyzőknek biztosítottak egy kényelmes ruhát a megnyitóra, egy elegánsat, melyet az ünnepi alkalmakkor viselhetnek és sportruházatot, melyet mint 1968 óta mindig, ezúttal is az Adidas biztosított.
A MOB több esetben jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását a 2019-2022. közötti időszakban az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adatai, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumától és a Honvédelmi Minisztériumtól kapott támogatások felhasználására vonatkozó információi alapján
- olvasható a jelentésben.
A MOB jelenleg tele van fideszes politikussal, illetve a volt kormánypárthoz kötödő visszavonult sportolóval. Az elnök Gyulay Zsolt, aki még februárban arról beszélt, hogy ha a Tisza Párt kerül hatalomra, akkor szerinte a sport nem lesz stratégiai ágazat, és visszavágják a támogatásokat. Maga is tagja a Sportolók néven alapított Digitális Polgári Körnek, csakúgy, mint Berki Krisztián MOB elnökségi tag. A MOB alelnöke Deutsch Tamás, míg elnökségi tag még Fürjes Balázs és Schmitt Pál is.
A MOB elnökének egyebek mellett azt javasolta az ÁSZ, hogy vezessen be olyan ellenőrzési és döntéshozatali mechanizmusokat, amelyek garantálják a közbeszerzési jogszabályok betartását az irányadó közbeszerzési értékhatárt meghaladó beszerzési igény felmerülésekor, hogy a közbeszerzési kötelezettségének eleget tegyen.

