2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Ezzel együtt pedig valószínűleg korlátozni fogják ezen rendezvények létszámát is.

Minden bizonnyal hamarosan Szerbia is korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány terjedése miatt, az egyik korlátozás a tömeges rendezvényeken részt vevők számának ötszáz alá csökkentése lesz, a másik intézkedés pedig a Covid-igazolások bevezetésére vonatkozik - jelentette ki Mirsad Djerlek egészségügyi államtitkár kedden a szerbiai közszolgálati televízióban.

A koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja hozzátette: az állam nem akar diszkriminatív lenni, hiszen az oltakozás nem kötelező, viszont bizonyos rendezvényeken a közeljövőben már csak úgy lehet majd részt venni, ha az érdeklődők igazolják, megkapták a koronavírus elleni védőoltást.

Egészségügyi dolgozó beolt egy férfit a Pfizer amerikai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinájával a Belgrádi Vásár területén kialakított oltóközpontban 2021. február 25-én. Illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)
Egészségügyi dolgozó beolt egy férfit a Pfizer amerikai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinájával a Belgrádi Vásár területén kialakított oltóközpontban 2021. február 25-én. Illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 4103-mal 783 826-ra, Koszovóban 489-cel 152 658-ra, Észak-Macedóniában 199-cel 180 245-re, Montenegróban 362-vel 118 466-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 214-gyel 216 338-ra növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 19-cel 7398-ra, Koszovóban 28-cal 2657-re, Észak-Macedóniában 32-vel 6098-ra, Montenegróban 13-mal 1770-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 14-gyel 9876-ra növekedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!