Kőből és homokból épített falakkal megállítható lehet a tengerfenéki gleccserek szétcsúszása, és ezzel meg lehet előzni a globális felmelegedéssel járó tengerszint-emelkedést, írja a Guardian az Európai Földtudományi Unió (EGU) friss tanulmánya alapján.
"Nagyon egyszerű struktúrákat képzelünk el, egyszerű kavics- vagy homokrakásokat az óceán fenekén", írja a szövegben Michael Wolovick, a Princeton Egyetem geotudományi tanszékének kutatója, aki szerint ezek a tervek a tudomány jelen állása szerint teljességgel meg is valósíthatók.
Az akadályok nemcsak egyben tartanák a gleccsereket, de meg is akadályoznák, hogy a melegebb víz a gleccserek alapjaihoz jusson, és megolvassza azokat. Az alábbi ábrán látható, hogyan képzelik el a kutatók a mesterséges falak működését:
Az (a) ábrán látható a gleccserek alapállapota. A kék színű jégtakaró (a szárazföldhöz fagyott jégtömeg) elől együttesen blokkolja a mélyben áramló melegvizet a barnával jelölt természetes tengerfenék és a lila selfjég (a parti síkságról a tengerbe belenyúló jégtömeg). A meleg víz viszont folyamatosan mossa a selfjeget, így megindul az olvadás.
A (b) ábrán az olvadás előrehaladott állapota látható: a selfjég már teljesen elvékonyodott, a jégtakaró óceán felőli része megereszkedett, a meleg víz már a tengerfenéki alapjait nyaldossa.
A (c) ábra mutatja, hogyan nézne ki, ha bevetnék a mesterséges, mélytengeri falakat. A kavics- vagy homokküszöbökkel megemelnék a természetes tengerfenék szintjét, így a meleg víz nem érné el a selfjeget, az olvadás lelassulna, sőt, a selfjég elkezdhetne vastagodni.
A (d) ábrán a selfjég megvastagodásának az eredménye látható, mely során a jég már összeér a mesterséges küszöbbel. A selfjég és a küszöb együtt a korábbinál erősebben dúcolja alá a jégtakarót, mely így stabilabbá válik, nem csúszik szét, az olvadása visszalassul, így a tengerszint sem emelkedik tovább.
Wolovick és kollégái az antarktiszi Thwaites gleccsert vették alapul, mely 80-100 kilométeres szélességével az egyik legnagyobb gleccser a világon, majd számítógépen lemodellezték, milyen hatásai lennének a mesterséges tengerfenéki küszöbökönek, ha különálló oszlopok vagy halmok formájában hoznák őket létre. Azt találták, hogy Thwaites gleccsernél 300 méter magas mesterséges küszöbökkel számolva 0,1 - 1,5 köbkilométer anyagra lenne szükség az építkezéshez, vagyis nagyjából annyira, amennyit a dubai Pálma-szigetek megépítésekor kikanalaztak a tengerfenékről (ez 0,3 köbkilométer homok és szikla volt), illetve amennyit a Szuezi-csatorna építésekor kotortak ki (ez nagyjából 1 köbkilométer volt).
Ezek a különálló küszöbök 30 százalékos valószínűséggel akadályoznák meg a gleccser összeomlását. Ennél bonyolultabb lenne, ha egybefüggő falat emelnének a gleccser köré, de az a modellek szerint már 70 százalékos hatékonysággal tartaná vissza a meleg víz felét a jégalapoktól.
A sarkvidékek olvadásával rengeteg friss víz kerül az óceánokba, mely megemeli a tengerszintet, ez pedig egyebek mellett a partvidékeken élő emberek életét veszélyezteti. A Thwaites gleccser önmagában nagyjából Nagy-Britannia méretű, és az összes gleccser közül az ő olvadása járulna hozzá a leginkább a jövőbeli tengerszint-emelkedéshez, mert a vele felszabaduló friss víz egymaga 3 méterrel emelné meg globálisan a tengerszintet.
Bár a mesterséges tengerfenéki falak terve működhet, Wolovick szerint az ilyen lehetséges megoldások nem szabad, hogy eltérítsék a világot a károsanyag-kibocsátás mérséklésétől. "Minél több szén-dioxidot bocsátunk ki, annál kevésbé valószínű, hogy a jégsapkák hosszútávon képesek lesznek túlélni a jelenlegi formájukban."