<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
7p

Évről évre egyre kevesebb második világháborús veterán marad a világon. Egyikőjük, Si Spiegel történetét viszont nemcsak ezért érdemes elmesélni, hanem azért is, mert a zsidó származású leszerelt pilóta a keresztény karácsony ünneplésének módjára is nagy hatást gyakorolt.

Si Spiegel 1945. február 3-án Berlin felé tartott egy B-17-es amerikai nehézbombázó pilótájaként. Ezért a napért csapott fel katonának, ezért ügyeskedett addig, amíg be nem került a légierő pilótaképzési programjába, ezért csinálta végig a kiképzést, és repült már több tucat bevetést az ellenséges légvédelem tüzében Európa felett. Eljött a pillanat, amikor úgy érezhette, személyesen Hitler címére kézbesíthet néhány bombát - mondta el a New York Times újságírójának, aki veterán múltja miatt kereste fel, hogy aztán jóval fordulatosabb történetre akadjon, mint amire számított.

Si Spiegel (balról állva az első) legénységével, Nagy-Britanniában (Fotó: American Air Museum)
Si Spiegel (balról állva az első) legénységével, Nagy-Britanniában (Fotó: American Air Museum)
Nem volt egyedül: ez volt az amerikai légierő legnagyobb szabású támadása a német főváros ellen az egész háborúban, az amerikai 8. légi hadsereg közel 1500 bombázója és 1000 vadászgépe repült Berlin felé ezen a napon. Ugyan a Luftwaffe már csak árnyéka volt egykori önmagának, a Harmadik Birodalom fővárosát még mindig erős légvédelmi egységek védték, így a fényes nappal végrehajtott bombázás a támadóknak sem ígérkezett sétarepülésnek.

Polgári célpontok

Spiegelt azonban a véres tűzijáték kezdete előtt nem ez aggasztotta elsősorban. „Azt mondták, a berlini főhadiszállást fogjuk bombázni” – emlékezik vissza Siegel. De ahogy körbenézett, megértette, hogy itt szó nincs célzott támadásról katonai célpont ellen. „Kétezer géppel mentünk, szőnyegbombázni. A parancsnokság azt akarta, hogy vége legyen a háborúnak.” Az eltelt évek során sokszor gondolkozott ezen, de most is azt mondja, amire azon a reggelen jutott végül magában. „Bármi rendben van, ami megállítja ezt a rémséget.”

Sérült B-17-es bombázó Berlin felett (Fotó: Wikimedia)
Sérült B-17-es bombázó Berlin felett (Fotó: Wikimedia)

Hamarosan azonban már nem morálfilozófiai kérdések foglalkoztatták. A B-17-es négy motorjából egy már az odaúton meghibásodott. A légvédelmi tűz egy másikat is tönkretett, az üzemanyag is szivárgott a gépből. Két motorral nem tudta tartani a lépést a formációval, magasságot is vesztett, így nyugatra visszaindulni öngyilkos küldetés lett volna. Spiegel gyors döntésre jutott: irány keletre, a szovjet front mögé.

Ha ekkor lett volna ideje gondolkozni, talán megbánta volna, hogy nem hagyta magát eltéríteni a céljától, és pilóta lett belőle. Spiegel ugyanis éppen csak 18 évesen jelentkezett New Yorkban katonának, de ott – felismerve, hogy jó érzéke van a gépekhez – repülőgépszerelőnek kezdték kitanítani. „Hogyan harcolhatnék Hitler ellen egy csavarkulccsal?” – gondolta, és egy hirtelen ötlettől vezérelve elment egy másik toborzóirodához, és újra jelentkezett. Itt végül sikerült bejutnia a pilótaképzésbe, és 20 évesen már az első bevetését teljesítette Belgium felett.

A legénység mindent kidobált a gépből, amit lehetett, és a sérült bombázó végül elevickélt Varsóig, ahonnan egy szovjet gépet követve jutottak el egy fagyott krumpliföldig, ahol leszállhattak. A szovjetek örömmel fogadták a gép legénységét, de hetekig semmilyen információt nem kaptak arról, hogyan juthatnának vissza az alakulatukhoz. Összekerültek egy másik bombázó legénységével, akiknek szintén megsérült a gépük, és megunva a várakozást, merész tervet eszeltek ki.

Egy töltőtollal, egy karórával és néhány revolverrel lefizették a szovjet őrséget, és Spiegelék roncsából kiszerelték a kellő alkatrészeket, amelyekkel a másik gépet röpképes állapotba tudták hozni, majd több napi munka után a két legénység együtt felszállt, és a német légvédelmet elkerülve egy olaszországi amerikai bázist vettek célba. Miután sikeresen megérkeztek, végre táviratozhattak családjaiknak, akik két hónapja annyit tudtak róluk, hogy a gépük nem tért vissza a bevetésből.

Új utakon

Spiegel több kitüntetéssel, de előléptetés nélkül szerelt le a háború végén. Úgy véli, zsidó származása miatt nem kapott magasabb rangot, és ez volt az oka annak is, hogy sok más pilótatársával ellentétben nem kapott állást a felfutóban lévő polgári légitársaságoknál. Egy ideig rádióbemondóként is dolgozott, majd elvált az újoncként elvett feleségétől, és visszatért New Yorkba, ahol összeismerkedett egy japán-amerikai lánnyal, aki a háború jó részét internálótáborban töltötte családjával. Hamarosan összeházasodtak, Spiegel pedig egy kefegyárban kezdett dolgozni gépészként. Főnöke kitalálta, hogy a gépek egy részén műfenyők készüljenek, de az igazira alig hasonlító fákból alig vásároltak a vevők. Amikor viszont az ekkor már művezetőként dolgozó Spiegelt bízták meg azzal, hogy levezényelje az egyik gyártóüzem bezárását, ő felhívta az igazgatót, és közölte, ha kap egy kis időt, nagy sok pénzt lehetne ebből csinálni.

Egy korai műanyag műfenyő
Egy korai műanyag műfenyő

Miután engedélyt kapott a kísérletezésre, Spiegel igazi fenyőfákat szerzett be tanulmányozásra, majd addig alakítgatta a gépeket, amíg az igazira megszólalásig nem hasonlító, puha tüskéjű fákat nem tudott előállítani. Saját leányvállalatot kapott a gyártás beindítására, és ez az 1970-es évek közepére már évi 800 ezer műkarácsonyfát gyártott. Spiegel nem sokkal ezután, 1982-ben kilépett a cégtől, és saját vállalkozást alapított szakértelmére alapozva. A ma is létező Hudson Valley Tree vállalat hamarosan piacvezető lett a minőségi műfenyők piacán.

Ó, műfenyő, ó műfenyő

Amerikában a karácsonyfaállítás szokását a német bevándorlók terjesztették el. Ők voltak azok is, akik az első műfenyőket állították, ugyanis az óhazában már a 19. században sem volt elég alkalmas fenyőfa, így azt sokan drótágakra erősített, zöldre festett tollakkal helyettesítették. A 20. század elején aztán megjelentek az első műanyagból készült műfenyők, „tüskéik” ugyanazon a gyártósoron készültek, mint a WC-kefék sörtéi, és kevéssé hasonlítottak az igazi fenyőfákra. Nem is lettek túl népszerűek.

Az 1950-es években új divat hódított: az alumínium műfenyőké. Ezek nem is akartak igazi fenyőfára hasonlítani, de néhány évig milliószámra adtak el belőlük, hogy aztán 1965-től – részben egy az alumínium karácsonyfákat az ünnep elüzletiesedésének jelképeként beállító Charlie Brown epizód hatására – rendkívül gyorsan ki is kopjanak a piacról. Nem sokkal ezután lépett színre Si Spiegel és az általa tökéletesített, PVC-ből készülő műfenyő. Ezek aztán az 1970-es évek második felétől kezdtek igazán népszerűek lenni, részben azért is, mert a ma bevettnek számító karácsonyfa-ültetvények híján a természetes fákból hiány volt, áruk pedig jelentősen megugrott. Az 1980-as években a műfenyők piaci részesedése elérte az 50 százalékot is, majd jött egy visszaesés, a 2010-es évek végére igazi fenyőből nagyjából 30 millió darab kelt el évente, míg műfenyőkből körülbelül 20 milliót adtak el az Egyesült Államokban – persze mivel utóbbiakból nem kell minden évben újat venni, ez azt jelenti, hogy összességében több család állja körül szenteste Si Spiegel termékeinek mai utódait.

 

Alumínium karácsonyfa, az 1950-es évek divatja (Fotó: Wikimedia)
Alumínium karácsonyfa, az 1950-es évek divatja (Fotó: Wikimedia)

Egy Si Spiegel tervezte Hudson Valley műfenyő (Fotó: Wikimedia)
Egy Si Spiegel tervezte Hudson Valley műfenyő (Fotó: Wikimedia)

„Arra számítottam, hogy jól fog menni az üzlet, de arra nem, hogy ennyire jól fog menni – mondta egy 1988-as interjúban. – Amikor az 1960-as évek elején elkezdtem műfenyőkkel foglalkozni, az emberek 95 százaléka azt mondta, soha nem venne nem igazi fenyőfát.” A cég ekkor 800 alkalmazottal működött, és 60 centistől közel 8 méteresig mindenféle típussal jelen volt az évi 3 millió darabot eladó piacon.

Si Spiegel néhány éve egy veterántalálkozón (Fotó: American Air Museum)
Si Spiegel néhány éve egy veterántalálkozón (Fotó: American Air Museum)

Spiegel megérzései még ekkoriban is jól működtek: 1993-ban sokmillió dollárért adta el a cégét, még azelőtt, hogy a távol-keleti olcsó műfenyők letarolták volna a piacot. Az egykori bombázópilóta, aki több millió fenyőfát mentett meg a kivágástól, ma egy Central Parkra néző lakásban éldegél. Élete nagyobb részében a zsidó hagyományok szerint a hanukát tartotta, de amikor a gyerekei még kicsik voltak, minden évben állítottak karácsonyfát is otthon, először igazit, aztán mindig a gyár aktuális legjobb modelljét. Most már unokáinak készíti el gyerekkora hagyományos hanukai fogásait. „Mostanában már főleg azzal vagyok elfoglalva, hogy próbálok életben maradni” – zárja a beszélgetést.

(The New York Times, AP News)