3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Január elején a kormány még drasztikusan csökkenteni akarta a sportba áramló TAO-támogatások nagyságát, aztán egy hónappal később bejelentették: ez az összeg kevés lesz.

Egy csütörtöki kormányrendelettel hivatalosan is eltörölték a január elején jogszabályba foglalt korlátozást a sportba áramló TAO-támogatásokra vonatkozóan. Eredetileg a kormány a 2019/2020-as támogatási időszakban a látvány-csapatsportok TAO-támogatását 50 milliárd forintban akarta maximalizálni. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter február elején aztán bejelentette - a sportszövetségek lobbitevékenységének hatására is -, hogy ez az 50 milliárd forint kevés lesz, ezért a keretet 125 milliárd forintra emelik.

Az emelésről szóló rendelet a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, melynek értelmében 124,9 milliárd forintot lehet majd idén lehívni és elkölteni. Ebből 44,2 milliárd mehet majd építési beruházásokra, 80,7 milliárd forint pedig alapvetően működési célt szolgáló támogatás lehet.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A sportpolitikáért felelős miniszter feladata lesz ezzel összefüggésben, hogy  megállapítsa a támogatás sportágak közötti felosztási arányát, erről értesíti a szakszövetségeket, akik majd a honlapjukon közzéteszik a rájuk vonatkozó támogatási összeget.

Rekordösszegű TAO-t tolnak a sportba

Noha a kormány eleinte még arra hivatkozva szerette volna drasztikusan megvágni a TAO-keretet, hogy a 300 milliárd forint értékű már elfogadott beruházásokat fejezzék be előbb a szervezetek, a mostani emeléssel mégis rekordösszegű TAO-t engednek a sportba áramolni.

A rendszer 2011-es indulása óta 2017-tel bezárólag összesen 521 milliárd forint áramlott a sportba - tudta meg korábban a 24.hu. Az évenkénti támogatási összegek évről évre emelkedtek egészen 2016-ig, a rekordévig, amikor is 113,2 milliárdnyi adóforintot zsebeltek be a sportszervezetek. Azóta pedig a tényleges és a költségvetési törvény alapján becsült igénybevétel nem érte el a 100 milliárd forintot.

Vagyis azzal, hogy összesen 125 milliárdos keretet engedélyezett a kormány, valójában minden eddiginél több támogatást enged a sportba áramolni. Igaz, a korábbiaknál nagyobb igénybevétellel jó eséllyel lehet számolni, hiszen az idei évtől kezdődően a sportcélú ingatlanok működési veszteségének 50 százalékát, támogatási időszakonként legfeljebb 300 millió forintot TAO-ból is lehet fedezni. A közpénzből felhúzott létesítmények üzemeltetésének legnagyobb súlya ezzel lekerül az önkormányzatok, a sportszervezetek válláról és kisebb a nyomást jelent a nyereségesség elérése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!