Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Az uniós viták mellett a szokásos péntek reggeli rádióinterjú másik nagy témája a koronavírus-járvány hazai helyzete volt.

A miniszterelnök szerint jelenleg két frontvonal van Magyarországon: az egyik csatatér a kórházakban, a másik pedig az iskolákban. Míg az első csatatéren életeket mentenek, addig a másikon a munkahelyeket, hiszen ha a szülő nem tudja beadni az iskolába a gyerekét, akkor otthon kell maradnia vele. 

Fotó: MTIFotó: MTI

Orbán Viktor a kórházakban azonban nem lát biztató jeleket. A kijárási tilalomhoz kapcsolódó intézkedések két hete léptek életbe, ki kell tartani, és végig kell csinálni a második felét is. Ezért mindenkit kitartásra kér, szerinte ha fegyelmezettek vagyunk, akkor sikerülni fog a második hullámban is nyerni. Bár nehéz a helyzet, a kormányfő saját bevallása szerint mégis optimista, de nem azért, mert a napi adatokban változást látna. Ráadásul egyre többen vannak kórházban. 

Orbán az opreatív törzs mai ülése után azt mondta az interjúban: 9500 magasságában van a kórházi ágyon fekvő betegek száma. Ez egész aggasztó adat, mivel csütörtökön még csak 7537 ilyen személyről adott számot az operatív törzs. Ez pedig azt jelentené, hogy egyetlen nap alatt eddig még nem látott, kiugró mértékben növekedett ez a szám.

Orbán hozzátette: lassan elérjük a 10 ezer kórházban kezelt létszámot is. De másfélszer ennyi tartalék van a rendszerben, és az egészségügy állni fogja a sarat.

Az oltási tervvel kapcsolatban elmondta: jövő héten elindítják az előjegyzést a vakcinával összefüggésben. Azok, akik majd szeretnék beoltatni magukat, interneten és levélben is jelezhetik az igényüket. 

A miniszterelnök elmondása szerint az operatív törzs ma már elkezdett foglalkozni a karácsony és az ünnepek kérdéskörével is. Először Orbán nyomatékosította korábbi kijelentését, miszerint külföldön senki ne foglaljon le síutat magának. Vagyis megteheti, mert senkit nem lehet bezárni sem az otthonába, sem az országába, de számolni kell azzal, hogy a hazatérés után szigorúan ellenőrzött karantén vár rájuk.  

Ami pedig az év végi ünnepeket illeti, egyelőre nem tudják, milyen szabályok mentén kell majd élni abban a két hétben. Szeretnék, ha minden család korlátozások nélkül ünnepelhetne, de erről majd csak 8-10 nap múlva tud és fog döntést hozni a kormány.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.