2p

Az MSZP szerint a Fidesz hibájából nő az elszegényedés kockázata, és elkerülhetetlen az áfacsökkentés.

A társadalom egyre szélesebb rétegeit veszélyezteti az elszegényedés, megjelentek a veszélyeztetettek közt a diplomások és a fővárosiak is. A szegénységi kockázatnak kitettek csoportjában a gyereküket egyedül nevelők állnak az élen - írta az ellenzéki párt az MTI-hez pénteken eljuttatott, egy TÁRKI-elemzésre hivatkozó közleményében.

Hozzátették: tavaly a dolgozók kétharmada nem kapott béremelést a magas infláció ellentételezésére.

Sehol nincs Európában olyan brutális élelmiszeradó, mint amit a kormány szed be a magyaroktól. Fotó: Depositphotos
Sehol nincs Európában olyan brutális élelmiszeradó, mint amit a kormány szed be a magyaroktól. Fotó: Depositphotos

Ezért az MSZP továbbra is fenntartja azt a javaslatát, hogy az alapvető élelmiszerek áfája nulla százalékra csökkenjen. Példaként említették, hogy míg Spanyolországban 6,8 százalékos infláció mellett is eltörölték az alapvető élelmiszerekre kivetett áfát, Magyarországon 22,5 százalékos infláció mellett fontolóra sem veszi azt a kormány.

Úgy fogalmaztak:

sehol nincs Európában olyan "brutális élelmiszeradó", mint amit a kormány szed be a magyaroktól.

Az MSZP szerint az áfacsökkentés az általános elszegényedés miatt komoly segítséget jelentene a szociálisan nehéz helyzetben lévők számára.

Az ellenzéki párt a "rezsiSTOP" keretében azt is kezdeményezi, hogy a háztartási energia adója legyen csak 5 százalék, a 12 forintos paksi áramot pedig adják annyiért, amennyibe az kerül, vonják vissza a rendszerhasználati díjak emelését, legyen egy garantált energetikai alapszolgáltatás, legyenek ingyenesek az előre fizető mérőórák és a visszakapcsolás, és induljon országos szigetelési program - áll a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!