2p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		
MTI

Közben távozik Donald Trump igazságügyi minisztere.

Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül - mondta Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn, pár órával az után, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson.

Bidenre 306, Donald Trump leköszönő elnökre 232 elektor adta voksát a hagyományosan puszta formalitásnak számító elektori szavazáson.

"A demokrácia lángját rég fellobbantották ebben az országban, és most már tudjuk, hogy sem egy világjárvány, sem a hatalommal való visszaélés nem képes kioltani" - fogalmazott a leendő elnök.

Donald Trump azt állította, hogy a választáson széleskörű csalás történt, s emiatt több keresetet is benyújtott, de nem sikerült megmásítania a voksolás kimenetelét. Bár az elnököt hivatalosan az elektorok választják meg, és nem az dönti el, hogy összesen melyik jelölt hány voksot kapott, Biden novemberben 7 millió vokssal kapott többet, mint Trump.

2016-ban Trump az elektori szavazáson a mostanival megegyező arányban győzte le Hillary Clinton demokrata párti jelöltet, amit akkor Trump földcsuszamlásszerű győzelemnek nevezett. Erre utalva Biden hétfő este úgy fogalmazott, hogy "tiszteletteljesen azt javasolja" Trumpnak, hogy ismerje el vereségét.

Szintén az Egyesült Államokból érkezett hír arról, hogy távozik posztjáról William Barr amerikai igazságügyi miniszter. Ezt helyi idő szerint hétfőn jelentette be Donald Trump amerikai elnök. Az elnök által a Twitteren megosztott levélben Barr hosszasan méltatja a Trump által elért eredményeket, és közli, hogy december 23-án távozik hivatalából.

Trump korábban nyíltan bírálta Barrt, amiért a miniszter úgy nyilatkozott, hogy az igazságügyi tárca nem talált olyan, széleskörű választási csalást, amely megváltoztatná, hogy Joe Biden demokrata párti jelölt nyerte a novemberi elnökválasztást.

Trump tudatta, hogy a tárca vezetését Barr eddigi helyettese, Jeff Rosen veszi át ideiglenesen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.