4p

A mai tisztújító ülésen 2023-ig kapott megbízatást Jelasity Radován. Az eddigi elnök, Becsei András, az OTP Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgatója alelnökként tevékenykedik tovább. 

A mostani változás azt jelenti, hogy pozíciócsere történt, hiszen eddig az Erste elnök-vezérigazgatója volt a Bankszövetség alelnöke. A hétfős elnökség további tagjai:

- Hegedüs Éva, Elnök-vezérigazgató, Gránit Bank (kisbanki elnökségi tagi pozícióban)

- Búza Éva, Vezérigazgató, Garantiqa, Hitelgarancia,

- Simák Pál, Elnök-vezérigazgató, CIB Bank, 

- Vida József, Elnök-vezérigazgató, Takarékbank, 

- Zolnai György, Vezérigazgató, Raiffeisen Bank.

A Magyar Bankszövetség új elnöke: Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója
A Magyar Bankszövetség új elnöke: Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója

Becsei András eleve átmenetileg vállalta a Bankszövetség irányítását. A testület újonnan megválasztott elnöksége és főtitkára, Kovács Levente megköszönték az elmúlt csaknem egy évben végzett, sikeres vezetői munkáját, amely során - mint a Bankszövetség közleménye fogalmazott - Becsei András jelentős eredményekhez segítette hozzá a bankszektort. Egyebek mellett a digitalizációs képességek fejlesztése, az azonnali fizetésre való felkészülés, az aktuális veszélyhelyzet kezelése és a nemzetközi kapcsolatok erősítése terén.

Jelasity Radován, a Bankszövetség újonnan megválasztott elnöke székfoglaló beszédében elmondta: „A koronavírus nem csupán gazdasági, hanem egyben civilizációs kihívást jelent mindannyiunk számára. Ugyanakkor hiszek a bankszektor katalizáló és pozitív gazdasági szerepében. Elkötelezett vagyok a párbeszéd, és a közös, mindenki számára elfogadható megoldások iránt. A bankszektor a gazdaságnak nem csak szerves része, hanem egyben tükörképe is: nincs stabil és erős bankszektor robusztus gazdaság nélkül, miként nincs robusztus gazdaság erős bankszektor nélkül sem.”

Interjúnk a Bankszövetség most megválasztott elnökével itt olvasható

Hosszú távon az új elnöknek kifejezett szándéka az ügyfelek szektor felé irányuló bizalmának erősítése, a magyar bankszakma nemzetközi ismertségének valamint hazai reputációjának fejlesztése, és a szabályozó hatóságokkal folytatott együttműködés folyamatos fenntartása egyaránt.

Az elnökséggel közös feladatának tartja a bankszektort érintő prioritások meghatározását. Aktuálisan ezek közül kiemelte a kormányzat és az MNB által indított gazdasági programok gyors és hatékony végrehajtását. Az újraindítást célzó programokat a bankszektor aktívan támogatja, ugyanis átsegítik az ügyfeleket a koronavírus okozta gazdasági nehézségeken, így a gazdaság egészének adnak új lendületet. Az egészségügyi veszélyhelyzet tapasztalatait le kell szűrni. Ennek során előremutató a kormányzat és az MNB nyitottsága a digitalizációs javaslatcsomag több pontja kapcsán a bevezetésük felgyorsítására. Emellett a szektor régiós versenyképességének helyreállítására továbbra is cél a bankokat terhelő speciális közterhek mérséklése.

Végezetül a megválasztott elnök nagy elismeréssel szólt a bankszektor munkatársairól, akiknek a jóvoltából az elmúlt hónapokban kitartó munkával, fegyelemmel és rugalmassággal tudtuk a megváltozott körülmények között is folyamatosan biztosítani a banki ügyfélkiszolgálás és üzletmenet folytonosságát, a zavartalan pénzforgalmat. 

Az ötfős felügyelőbizottság elnöki tisztét David Moucheron, a K&H Bank vezérigazgatója tölti be 2023-ig, alelnöke Gáspár Tibor, a Raiffeisen igazgatója, s a testületnek tagja még Csere Bálint, az OTP Bank ügyvezető igazgatója, Fényi Zoltán, a Sberbank vezető jogtanácsosa és Szugyiczki Roland, az MKB Bank igazgatója.

Az etikai bizottság elnöke a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, Auth Henrik.

A tisztújító testületi ülés résztvevőit Varga Mihály videóüzenetben köszöntötte. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer jó ütemben fejlődött a járvány előtti időszakban, 2019 a pénzintézetek egyik legeredményesebb éve volt az elmúlt évtizedben. Mint mondta: ennek is köszönhető, hogy a magyar pénzügyi szektor a veszélyhelyzet ideje alatt is akadálytalanul működött, és a bankok azonnal, támogatóan tudtak részt venni a hitelmoratórium bevezetésében és az érintésmentes fizetés összeghatárának emelésében is. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a Bankszövetségre nem csak akkor lehet számítani, amikor jól megy a gazdaságnak, hanem a nehéz időkben is – emelte ki Varga Mihály, hozzátéve: a magyar gazdaságpolitika továbbra is a magyar gazdaság érdekeit fogja előtérbe helyezni, ezért a magyarországi pénzintézetek is számíthatnak a kormányra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!