Az olaszok gőzerővel készülnek a februári téli olimpiára

Sokak szerint Itáliát nem kell hirdetni, eladja az saját magát. Ám míg Róma és Velence megtelt, a Comói tó környéke pedig méregdrága lett – köszönhetően George Clooney-nak és családjának is, akik ide költöztek –, azért akadnak még olyan részei is az országnak, amelyek kevéssé ismertek, főleg Amerikában. A cél, hogy a szezon széthúzása mellett a turisták áramlását is egyenletesebbé tegyék.

Cortina d’Ampezzo már rendezett korábban téli olimpiát, méghozzá 1956-ban. A következőt február 6. és 22. között, ez lesz a 25. hasonló megmérettetés, amelyen Oroszország nem vesz részt, miután az ukrajnai háború miatt kizárták őket a játékokból. Ez természetesen nem befolyásolja majd a kanadai és amerikai – meg persze az európai – turistákat, hogy élőben láthassák a viadalokat.

Számukra szolgál jó tanácsokkal a Travel and Leisure című online amerikai turisztikai portál. Az olaszok célja – amellett, hogy a kevésbé ismert régiókra hívják fel a figyelmet –, hogy megismertessék a látogatókat a regionális konyhaművészettel, ami nemcsak pasta, pizza és gelato. A lap szakírója azt is megjegyzi, hogy az errefelé kóstolt fogások lehet, hogy kicsit sem fognak hasonlítani az amerikai nagyvárosok Little Italy negyedének olasz éttermeiben megszokotthoz.

„Nevezhetjük ezt a stílust hegyi konyhának” – magyarázza Alessandro Gilmozzi, az észak-olaszországi Val di Fiemme ünnepelt séfje. Az olasz alpesi gasztronómiát a magaslati élet kihívásai és adottságai határozzák meg, amit ő jól ismer, mivel családjával generációk óta vendéglátással foglalkoznak a Dolomitokban. 

Ladin és osztrák behatások

Stílusában nagy szerepet játszanak a vadon termő gyógynövények, édesvízi halak, vadhúsok, valamint, a hegyoldalakat tarkító tejgazdaságokban készült sajtok. Befolyásolja kínálatukat a régió kisebbségi etnikai csoportja is, a ladinok, akik az olasztól eltérő nyelvet beszélnek, valamint a közeli Ausztria konyhaművészeti hagyományai.

Cortina d'Ampezzóból, a hegyi sportok központjából származik a casunziei all'Ampezzana – ez félhold alakú, fehérrépával vagy céklával töltött, vajjal és mákkal ízesített ravioli. Snowboardos és freestyle síversenyekre Livignoban lesz majd lehetőség, ahol a hajdinát manfrigole-hoz, azaz sajttal és levegőn szárított marhahússal töltött palacsintához használják. Bormio, amely egyebek között a sílesiklásnak és alpinizmusnak ad otthont, a pizzoccheriről, egy hajdinából készült tésztáról ismert.

Az amerikai lap bemutat néhány eldugott kis gasztroparadicsomot is, mint például Helga Mussner éttermét. Ő azóta főz ​​ebben a Selva di Val Gardena-i hegyi menedékházban, amióta férje, az egykori olimpiai síelő 1964-ben megnyitotta azt. Bár most új főszakács van, Mussner továbbra is mindennap bejár almás rétest, azaz strudelt készíteni. (Lásd az osztrák behatást.) Az éttermet 2010-ben újították fel, de megtartotta a hazai gyökereit olyan ételekkel, mint a crafuncin, azaz a rozslisztből készült ravioli.

Az Al Peršef nevű étterem mindössze 20 férőhelyes, a családi kézben lévő Hotel Sportingban található, Livigno-ban. A név jászolt jelent, ami az ablakokon keresztül látható állattartó házakra és legelőkre utal. Attilio Galli séf könnyed, modern konyhát visz, amint az a kóstolómenükből kitűnik. Az egyiket helyi alapanyagok, például nyúl, illetve őshonos mezei növények ihlették, a másikat pedig inkább fine dining receptek, például a lucfenyővel ízesített tejes-rizses fogás, a menestra da lecc.

A rusztikus fogásoktól a Michelin-csillagos kóstolómenüig

Riccardo Gaspari séf és felesége, Ludovica Rubbini két nagyon különböző éttermet üzemeltetnek Cortina d'Ampezzóban. Az egyik a El Brite de Larieto, amely a helyi mezőgazdaságra épülő, rusztikus ételeket kínál, mint például a canederli – a knödel, azaz a knédli olasz változata, magyarul gőzgombóc – és a saját sajtjukból készült fondü. A pár 2017-ben nyitotta meg a SanBrite-ot, amely később Michelin-csillagot kapott. Híres fogásuk a hegyi fenyőrüggyel átitatott olajban készült spagetti.

Fana Ladina egy 17. századi parasztházban található San Vigilio di Marebbe-ben, ahol a pincérek hagyományos alpesi ruhát viselnek. Alma Willet séf étlapja, mint az étterem nevéből kitűnik, a ladin konyha jegyében készült. Specialitásai a rusztikus paraszti ételek, mint például a crafuns môri (sós fánk) raguval a tetején, valamint a feies da sôni, amelynek az áfonya és a savanyú káposzta adja meg a különlegességét.

Ahol biodinamikus borok járnak a hótalpakon való túrázás mellé

Alessandro Gilmozzi régóta tulajdonosa a Michelin-csillagos El Molinnak, amely 1990-ben nyílt meg egy 17. századi malomházban Cavalese-ben. Kedveli a vadon termő növényeket, mint a boróka, fenyőrügyek és körömvirág, és olyan tartósítási technikákat alkalmaz, mint a füstölés és a savanyítás, amelyek egykor elengedhetetlenek voltak a zord telek túléléséhez. Tegyük hozzá: amelyek Amerikában szinte ismeretlenek.

A szaklap turisztikai attrakciókat is felsorol. Mint például, hogy lélegzetelállító kilátás nyílik a Skyway Monte Bianco-ról, 3330 méter magasból, vagy a spa és wellness központokat, illetve az eldugottabb üdülővárosokat, ahol nyugodtan lehet hótalpakon túrázni. Nem maradhatnak ki természetesen az italok sem: biodinamikus borokat és alpesi vermutokat és likőröket ajánlanak olyan stílusos bárokban, mint a Café Roma és a Le Dahu.

Ahogy egy másik blogger fogalmaz, Olaszországban minél nagyobb a tengerszint feletti magasság, annál kiadósabb az étel. A vendégszeretet melegebb, a bor pedig valahogy mélyebb tüzű, mintha magukban a hegyekben érlelték volna. Akad tehát majd élmény a sportversenyek mellett a kíváncsi turistáknak.