6p

Nem változott érdemben a hazai üzemanyagok ára, miközben az olaj már némi emelkedést mutatott. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő aktuális elemzése szerint, miután a béketárgyalások aligha hoznak gyors eredményt, az olaj ára ismét emelkedhet. Ez pedig a benzinkutakon is megmutatkozhat.

Jelzésértékű volt az orosz szándékokat illetően a csütörtöki Munkácsot ért rakétatámadás, kommentálták nemzetközi befektetési szakértők a magyar belpolitikában is komoly hullámokat verő történetet. Úgy tűnik, hogy Vlagyimir Putyin csak az általa diktált feltételek mellett hajlandó békekötésre, ami viszont – Moszkva csatlósaitól eltekintve – senki más számára nem fogadható el. Így érdemben változtak a békekötéssel kapcsolatos – indokolatlanul felfokozott – várakozások. Ez pedig az üzemanyagokra ható tényezőknél, így az olaj- és a devizapiacon is éreztette a hatását.

A mögöttünk hagyott héten egyet előre, egyet hátra mozgást láthattunk a hazai üzemanyagpiacon. Ugyanakkor a következő időszakban érdemi áresésre nem számítunk. A politikai és a gazdasági események függvénye, hogy az árak a mostani szinten megállnak, vagy elindulnak-e a 600-as szint felé.

Az Mfor Üzemanyagár-figyelő elemzéséhez szolgáló Weekly Oil Bulletin adatai szerint az aktuális összesítésben nem volt érdemi átrendeződés. Ugyanakkor az látszódik, hogy a romániai adóemelés, amiről egy hete részletesen írtunk, továbbra is érezteti a hatását. Így keleti szomszédunkat megelőzve a magyar árak pozíciója minimálisan javult. A friss rangsorban kilenc olyan országot találunk, ahol a magyarországinál alacsonyabb a benzin átlagára, míg egy héttel korábban még eggyel többről volt ez elmondható.

A fentiek miatt a régiós rangsorban is kedvezőbb lett a magyar árak helyzete. Négy hónapja láttunk utoljára olyat, hogy csak négy olyan régiós országot találunk, ahol a hazainál olcsóbb a benzin.

A gázolaj esetén a magyar árak pozíciója most nem változott. A Weekly Oil Bulletin adatai szerint ezúttal is tizenhárom olyan tagállam volt, ahol az átlagárak alapján olcsóbban lehet tankolni, mint itthon.

Régiós összehasonlításban a magyar dízelárak továbbra is az egyik legdrágábbaknak számítanak. A magyarországi kutaknál ugyanis csak az osztrák és a román gázolaj ára magasabb.

Az amerikai kamatpolitika és a fegyverszünet került a fókuszba

Ahogy arról az Mfor Üzemanyagár-figyelő hétről hétre beszámol, a hazai üzemanyagárakat elsősorban az olaj és a devizaárak alakulása határozza meg. Ezekre pedig jelenleg a megakadt ukrán béketárgyalások és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének pénteki beszéde hat.

Az elmúlt hetek reménye, a gyors megállapodás elillanni látszik, az oroszok ugyanis az előzetes információkkal szemben semmiféle kompromisszumra nem hajlandók. Így a három és fél éve tartó háború ezen a héten is töretlenül folytatódott. Ennek ráadásul magyar szempontból is fontos pontja volt, hogy Oroszország csütörtökön légitámadást indított a határhoz legközelebbi település Munkács ellen, ahol egy ipari üzemet ért rakétatámadás.

Eközben Ukrajna sem tétlenkedett, tovább folytatta az orosz olajipar szisztematikus megsemmisítését. Ezúttal egy fontos orosz olajfinomítót és a Barátság kőolajvezeték fontos elosztóállomását támadták drónokkal. A hírek szerint a hét első napjaiban már leállt vezetéken ezúttal sem tudnak olajat szállítani az oroszok Magyarországra. A tartalékok miatt ennek egyelőre nincs következménye, ám a folyamatok ismét rávilágítanak arra, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter óriási kockázatot vállalt, amikor gyakorlatilag alternatíva nélkül, kizárólag Moszkva kegyére és képességeire hagyatkozik. Miután úgy tűnt, hogy korábban az ukránok az említett vezeték szivattyúállomásait nem támadhatták, az elmúlt hetekben pedig ez folyamatossá vált, valószínűsíthető, hogy ez az amerikai elnök jóváhagyásával történik. Még akkor is, ha Trump egyes hírek szerint állítólag nagyon dühös, az elnök számára ugyanis két dolog fontos. Egyrészt, hogy az olajárak az ukrán támadások hatására ne emelkedjenek, ez pedig eddig nem történt meg. Másrészt, hogy az orosz olajipar kevésbé tudja ellátni Kínát, ami az ázsiai ellenfelük fejlődését visszafoghatja. Hogy Donald Trump eközben politikailag kiáll Orbán Viktor mellett, az a magyar energiaellátást még nem oldja meg.

Már csak azért sem, mert a magyar állam, és a Mol is kifejezetten rossz viszonyt ápol Horvátországgal, amely egyébként az Adria vezeték révén biztosíthatná, hogy leváljunk az orosz olajról. Igaz, erre eddig azért sem került sor, mert az orosz sztenderdnek számító Ural olcsóbb volt, mint az európai piacon irányadó Brent. A magyar kormány kommunikációjával szemben, tehát nem ellátási, hanem anyagi kérdés volt az elmúlt években az orosz forráshoz való ragaszkodás.

Az amerikai kamatpolitika pedig azért lehet fontos, mert Donald Trump folyamatosan nyomasztja a jegybank elnökét, hogy vágjanak kamatot. A Fed viszont az elnök által kivetett vámok miatti inflációs veszélyre hivatkozva kivárt. Szeptemberben ugyan lehet egy csökkentés, a kérdés, hogy ez azért lesz-e, mert a gazdaság recessziós jeleket mutat, ahogy a közelmúlt munkaerőpiaci adatai alapján erre néhány elemző utalt. Ez ugyanis az olaj keresletének csökkenését jelezné előre. Ha az amerikai gazdaság továbbra is stabil maradna, de a csökkenő infláció miatt lenne kamatvágás, akkor pedig feljebb mehetnének az olajárak, hiszen a gazdaság további növekedését segíthetné a kamatvágás. Ez alaphelyzetben a dollár gyengülésével is járhatna, de itt is nagy különbség lenne, hogy a Fed miért lép.

Az elmúlt héten a Brent 1,5 százalékkal erősödött, és az olaj tovább drágulhat a jövő héten is. Trump elnök kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro ugyanis azt mondta, arra számít, hogy a jövő héten másodlagos vámokat vetnek ki Indiára az orosz olajvásárlásai miatt. Amennyiben ezt valóban meglépik, akkor valószínűleg India – legalább részben – kénytelen lenne más forrásokból beszerezni az olajat, ami hatással lenne a globális keresletre.

Összességében tehát komoly olajáresés a következő napokban nagy meglepetést jelentene. Sokkal valószínűbb, hogy a Brent kisebb mértékű drágulása folytatódik. Természetesen, ha hirtelen bejelentésre kerülne egy Putyin-Zelenszkij találkozó, akkor az komoly áresést generálhatna a piacon. Ha azonban az olajpiacon emelkednek az árak, az a hazai benzinkutakon is visszaköszön majd, így a következő héten sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy 4-5 forintos drágulást látunk majd.

A grafikonok a cikkünk megjelenésekor aktuális adatokat mutatja, ezek azonban később frissülhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!