Az Orbán-kormány tagjai előszeretettel emlegetik a kettős mércét, amelyet állítólag velük szemben alkalmaznak. Most viszont azt mondhatjuk, hogy fordult a kocka, hiszen Donald Trump fenyegetésére majdnem úgy reagáltak, mintha semmi sem történt volna. Pedig az elnök által belengetett teher elég komolynak tűnik, az orosz energiahordozók vásárlóit ugyanis másodlagos vámokkal kívánja sújtani. A 100 százalékos vám pedig olyan mértékű, amelynek esetleges alkalmazása gyakorlatilag megszüntetné az amerikai exportunkat. Az egyetlen szerencse, hogy ennek életbeléptetésével az amerikai elnök egyelőre kivár, és 50 nap haladékot adott az orosz vezetésnek arra, hogy megállapodjanak az ukrán vezetéssel a háború lezárásáról.
Donal Trump bejelentésére hétfőn sem a magyar kormány tagjai, sem az egyik potenciális nagy vesztes, a Mol nem reagált. Kedden az uniós külügyminiszterek keddi ülésének szünetében Szijjártó Péter végül szűkszavúan csak megszólalt. Miközben a magyar politikus a kijevi és a brüsszeli vezetőket ostorozta, Donald Trump kapcsán a legnagyobb tisztelettel beszélt.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter számára kifejezetten skizofrén helyzet lehetett a mostani. Hiszen az unió azon tervét, hogy 2027 végétől tartózkodjanak a tagállamok az orosz energiahordozó használatától, erősen kritizálta, pedig ez ugye, több mint két év múlva lenne esedékes. Ezzel szemben Donald Trump a jelenlegi állás szerint kevesebb mint 2 hónapon belül életbe lévő terve kapcsán annyit mondott, „abban reménykedünk, hogy Trump erőfeszítései a következő 50 napban sikerre fognak vezetni, és elhozzák a tűzszünetet, a béketárgyalások lehetőségét Ukrajnában, és akkor 50 nap múlva ez a kérdés már nem lesz aktuális”.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Nagy kérdés persze, hogy a magyar politikai vezetők reményei mennyire megalapozottak. A háborús agresszor Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin többször is azt jelezte, hogy nem tervezi a harcok leállítását. Ráadásul az amerikai lépésre válaszolva Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes országa hírügynökségének azt mondta, Moszkva elfogadhatatlannak tart minden olyan kísérletet, amely Oroszországgal szemben követeléseket támaszt, különösen az ultimátumokat. Jelen pillanatban tehát nincs túl nagy esély arra, hogy az orosz vezetés hirtelen békét akarjon kötni. Felmerülhet az az esély, hogy Donald Trump gondolja meg magát, ami nem lehetetlen, látva például a vámok kérdését. A kereskedelmi kérdésekben ugyan láttuk, hogy a piaci reakciókra Trump felfüggesztette a vámokat, ugyanakkor nem engedi őket el, hanem végigviszi ezt a kérdést. Feltételezhető, hogy az ukrajnai háború lezárása kapcsán is hasonló lehet az amerikai elnök stratégiája. Ha a harcok tovább folytatódnak, akkor arra ugyan lehet esély, hogy nem 50 nap múlva, hanem később élesedik az oroszokkal üzletelőket sújtó vám, de a teljes törlésre kicsi az esély.
Magyarország szempontjából a harmadik út a mentesség lenne. Ugyanakkor erre van talán a legkisebb esély. A másodlagos vámok ugyan Kínát és Indiát célozzák elsősorban, de mivel más vámok esetén sem adott egyetlen ország számára sem mentességet az Egyesült Államok, nehezen képzelhető el, hogy ezt most megtennék.
Az sem látszik opciónak, hogy a magyar kormány bevállalja Donald Trump haragját és a vámok ellenére is kitartson az orosz energiahordozó importja mellett. Ezzel ugyanis összességében önmagában pénzügyi szempontból is nagyobb veszteség érné Magyarországot. Ráadásul a Moszkva melletti kitartásnak a vámokon túl további gazdasági és politikai következménye lehetne, amit a választások előtt racionálisan aligha érdemes bevállalni.
Megoldható a búcsú az orosz energiahordozóktól?
Tekintve, hogy korábban akár Orbán Viktor, akár Szijjártó Péter kivitelezhetetlennek tartotta azt, hogy a magyar gazdaság talpon maradjon az orosz energiahordozók nélkül, felmerül a kérdés, mi történik, ha a vámok élesednének. Nagy valószínűséggel az energiaellátás ebben az esetben is biztosított lenne, hiszen van rá mód, hogy más forrásokból szerezzük be az olajat és a gázt. A szakemberek a politikai érvekre rendre azzal érveltek, hogy megoldható az orosz beszállítók lecserélése, ahogy egyébként az számos más uniós országban meg is történt.
Azt ugyanakkor a szakértők is elismerték, hogy ennek lenne többletköltsége. Hogy a számla milyen összegre rúgna, az viszont vita tárgya. A közelmúltban Lantos Csaba energiaügyi miniszter arról beszélt – igaz, akkor még „brüsszelezve” –, hogy ez éves szinten 2 milliárd eurós pluszköltséget jelentene Magyarország számára. A héten megjelent írásunkban az importált mennyiségeket és a szakértők szerint valószínűsített pluszköltségeket figyelembe véve jóval kisebb, 300-400 millió eurós költséget számoltunk ki.
Miután a földgáz beszerzési ára a magyar politikusok szerint is az európai tőzsdei árhoz kötött (TTF), ami pedig együtt mozog a cseppfolyósított gáz (LNG) jegyzésével, ennél az energiahordozónál a gáz tranzitjának pluszköltsége merülne fel. Az olaj esetén már bonyolultabb a helyzet, hiszen az orosz olaj (Ural) az embargók miatt a háború kirobbanása óta olcsóbb, mint az európai benchmarknak számító Brent. Tehát egyrészt a mostani, hordónkénti 4-5 dolláros különbség jelentkezne, ha új forrásból kellene beszerezni az olajat. Másrészt itt a logisztika is problémát jelentene, hiszen az Ukrajnán át érkező vezeték mellett alternatívaként csak az Adria vezeték áll rendelkezésre. Részben a monopolhelyzet, részben az utóbbi időszakban mélypontra jutó magyar-horvát kapcsolatok miatt ezen az útvonalon az európai átlagdíjaknál jóval magasabb árat számít fel a vezeték üzemeltetője, így ez is pluszköltséget jelentene.
Mit érzékelne a magyar lakosság?
A szállítás miatt kis mértékben dráguló gáz esetén nem valószínű, hogy emelkednének itthon az árak, hiszen a mostani tőzsdei jegyzésnél tavasszal láttunk sokkal magasabb árakat, mégsem merült fel a rezsicsökkentett ár megszüntetése vagy a kedvezményezetti kör korlátozása. Arról nem beszélve, hogy az Orbán-rendszer egyik alapkövének számító rezsicsökkentés eltörlése vagy korlátozása 10 hónappal a választások előtt óriási öngól lenne.
Az üzemanyag árak esetén már érdekesebb a helyzet. A magyar piacra ugyanis jelenleg is érkezik finomított termék más országokból. Amikor 2022-ben, a benzinre kivetett ársapka miatt hiány volt, az részben abból adódott, hogy megszűnt az import, mert nem érte meg behozni. Fordított helyzetben, ha az orosz olaj helyettesítése miatt akarna a Mol drasztikusan árat emelni, akkor remélhetnénk, hogy az üzemanyagok importja növekedne, ahogy a határmenti lakosság is biztosan benzinturizmusba kezdene. A nagy mértékű áremelkedés ellen szólna az is, hogy ez megdobná az inflációt.
Kisebb mértékű áremelkedés viszont nincs kizárva, hiszen ebben az esetben azok a vállalatok is valószínűleg árelfogadók lennének, amelyek nem a Mol nagykereskedelmi üzletágától vásárolják az üzemanyagot, hanem importálják.
A magyar költségvetés ugyanakkor biztosan rosszabbul járna. Az Ural és a Brent közötti árkülönbség jelentős részét ugyanis extraadók formájában a Moltól elvonják. Jelzésértékű, hogy a magyar olajtársaság első embere, Hernádi Zsolt rendszeresen felemlíti ezt. A Mol tavaszi közgyűlésén elhangzottak szerint különböző országokban az elmúlt három évben közel 3,5 milliárd dollár extraadót fizetett be az olajcég. Azt ugyan Hernádi ezen az eseményen nem említette, de a társaság korábbi kommunikációjából kiderült, hogy ennek az összegnek messze a legnagyobb része a magyar költségvetésben landolt.
A közelmúltban már igen látványosan emelte a kormány a hiánycélt, hiszen 4123 milliárd forintról 4774 milliárdra növelte. Ami ráadásul a gyenge gazdasági teljesítmény miatt GDP-arányosan is komoly változást jelent, mert a hiánycél 3,7-ről 4,1 százalékra emelkedett. Ha az orosz olajról le kellene válni, és további százmilliárdok esnének ki a büdzsé bevételi oldaláról, az vagy komoly őszi megszorításokat eredményezne, vagy tovább növekvő hiányt. Utóbbi viszont azért lehet különösen problémás, mert ha emiatt a hitelminősítők rontják a magyar besorolást, akkor az adósság finanszírozása fog még többe kerülni.
Ha sor kerülne a vámok bevezetésére, az a magyar gazdaságpolitika újabb nehezen megmagyarázható ballépését jelezné. Az ország ugyanis az elmúlt három évben nagyon kevés érdemi lépést tett az energiaszuverenitás irányába, miközben minden más uniós ország legalább elindult ebbe az irányba.
