3p

De a sportági szövetségek nem bírnák a terhet. 

A társasági adókedvezmény jövője szempontjából lényeges felvetése volt a parlament gazdasági bizottsága vezetőjének a közelmúltban. Bánki Erik egy február eleji bizottsági ülésen fejtette ki álláspontját a tao-ról, annak apropóján, hogy egy szocialista képviselő, Varga László határozati javaslatot nyújtott be.

Elvileg az utánpótlás fejlesztésére vezették be a támogatási rendszert
Elvileg az utánpótlás fejlesztésére vezették be a támogatási rendszert

A javaslat egyrészt bővítette volna a tao-támogatásban részesülő sportágak körét, másrészt lehetővé tette volna, hogy ne csak a sport területén működjön az adó alapú támogatási rendszer. Varga beemelte volna a közoktatást és az egészségügyet is. Végül a tao-t nyújtó társaság üzemi tanácsához delegálta volna a jogot a tao-kedvezmény támogatottjának megjelölésére.

A képviselő szerint mindennek pedig az lett volna a célja, hogy növelje a tao-rendszer átláthatóságát, a közpénzek nyomon követhetőségét,

Bánki Erik - aki a Fidesz gazdasági szárnyának egyik erős embere, nem mellesleg röplabdás feleségén keresztül közvetlen rálátása van a tao-rendszer működésére - az ülésen meglepő részletességgel fejtette ki véleményét. Arra számítani lehetett, hogy a kormánypárti többség nem engedi majd napirendre tűzni a határozati javaslatot - így is történt -, mint ahogy arra is, hogy a nemmel szavazó képviselők nem fűznek különösebb kommentárt a döntésükhöz.

Nem is fűztek, kivéve Bánkit, aki elismerte, hogy a tao-rendszer átláthatósága kérdésben lehet vita, ugyanakkor megvédte a szisztémát, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió tiltja, az Európai Bizottság pedig nem járulna hozzá, hogy élsportra menjen el a tao-pénz.

Az átláthatóság garanciája szerinte, hogy a sportszövetségek a honlapjukon feltüntetik, hogy mely sportszervezet, alapítvány illetve gazdasági társaság részesültek támogatásban. A parlament honlapjára nemrég felkerült jegyzőkönyv szerint a februári ülésen a bizottság elnöke rögtön korrigálta magát, hiszen a lista csak azt mutatja meg, hogy mely szervezetek részére adtak ki támogatási igazolást. Azt viszont már csak helyben, a sportszervezeteknél tudják, hogy ebből mennyit voltak képesek feltölteni - vagyis mennyi pénzhez tudtak ténylegesen hozzájutni.

De mint mindenen, a tao-rendszeren is lehetne mit javítani. Bánkinak erről ez volt a véleménye: "Én azon az állásponton vagyok, hogy a legoptimálisabban akkor tudna működni, ha maguk a szövetségek gyűjtenék be egyébként a társaságiadó-támogatást, mert ez sokkal tisztábbá és még átláthatóbbá tenné a rendszert, de ez nyilvánvalóan egy sokkal nagyobb terhet róna rájuk."

A politikus szerint tehát nem a sportszervezetekre kellene bízni a támogatás felszívását, hanem központilag, a sportszövetségeken keresztül kellene működtetni a szétosztási mechanizmust.

Ennek egyik gátja azonban a szűkös adminisztrációs kapacitás. A másik - és erről is beszélt az ülésen az elnök -, hogy egy új rendszer tönkretenné az értékes kapcsolatokat, amelyek helyben, a sportszervezet és a támogatói között jöttek létre. Bánki szerint egy nehéz és bonyolult rendszer a tao, amelyhez ha hozzányúlnak, akkor számos kalkulálható, illetve előre nem látható következménye is lenne. Ezért azon a véleményen volt, hogy ezt a rendszert ebben a formában kell és érdemes fenntartani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!