10p

A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdosok véleményét kérdeztük az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából értük el. De korábban Csányi Sándor és Veres Tibor is kifejtették, mit gondolnak a Magyarországon eddig ilyen formában teljesen ismeretlen új adónemről.

Elsőként Magyarország 29. legvagyonosabb embere, Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke reagált lapunk megkeresésére a kormány vagyonadóval kapcsolatos tervezetére.

 „A Kamara tisztában van azzal a kormányzati céllal, hogy a kiemelkedően vagyonosoknak nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a közös kiadásokhoz. Azonban a nemzetközi tapasztalatok szerint a vagyonadó az egyik legnehezebben jól kialakítható adónem”

– kezdte válaszát A 100 leggazdagabb című kiadvány szerint 107,4 milliárd forintos összesített vagyonnal rendelkező Nagy Elek. A jelenlegi tervezet szerint az 1 milliárd forint feletti vagyonrészre 1 százalékos, a 100 milliárd forint feletti részre pedig 1,5 százalékos adót kellene fizetnie az érintett adóalanyoknak (az első adófizetési kötelezettség a 2026. december 31-i vagyoni állapotból keletkezne, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel).

Nagy Elek szerint a tervezet legnagyobb hiányossága, hogy nem választja szét a magánvagyont a vállalkozói tőkétől
Nagy Elek szerint a tervezet legnagyobb hiányossága, hogy nem választja szét a magánvagyont a vállalkozói tőkétől
Fotó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)

Nagy Elek hozzátette, hogy 2024-ben a vagyonadó a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió tagországainak adóbevételének mindössze 0,4 százalékát adta, „vagyis költségvetési szempontból sem jelentős tételről van szó”.

A kkv-szektornak fájhat a vagyonadó?

A kamara elnöke a legnagyobb kockázatnak a tervezet jelenlegi formájában azt látja, hogy nem választja szét a fogyasztási és pénzügyi célú magánvagyont a gazdaságban működő vállalkozói tőkétől.

„Ha a társasági részesedéseket évente vagyonadó terheli, az likviditási gondot okozhat, és forrást vonhat el a beruházásoktól és a munkahelyteremtéstől” – írta. Hozzátéve, hogy a jogalkotónak meg kellene fontolnia, tényleg vagyonadóval sújtja-e a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort.

„Különös tekintettel arra, hogy a következő időszakban az EU GDP-növekedésének 70 százalékát a kis- és középvállalkozásoktól várják az elemzők. A jelenleg is alultőkésített magyar kkv-szektor még sérülékenyebbé válhat. A magyar tulajdonosok hátrányba kerülhetnek a külföldi tulajdonosokkal szemben, ami a cégek külföldi kézbe adását ösztönzi. A régióban a szomszédos országokhoz képest is hátrányban lesznek a magyar vállalkozások”

– fogalmazott Nagy Elek. Szerinte „egy sikeres cég értéke mögött gépek, ingatlanok, technológia és munkahelyek állnak, nem a tulajdonos szabad pénze. A társasági részesedések éves megadóztatása ezért a cég működését is terhelheti, nem csupán a tulajdonos vagyonát.”

Majd hozzátette, hogy „a Kamara a társadalmi egyeztetésen a tényleges magyarországi gazdasági tevékenységet szolgáló vállalkozói vagyon mentességét javasolja”, és egy szélesebb körű vállalkozói konzultációt sürget. A Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége is a kkv-szektorra leselkedő veszélyeket tartja a legnagyobb kockázatnak a vagyonadó-tervezet jelenlegi formájában. Erről bővebben itt olvashatnak:

Társadalmi igazságosság vs. gazdasági növekedés?

Nagy Eleket az egyes vagyonelemek értékének megállapításáról és az ezzel járó adminisztrációs teendőkről is kérdeztük.

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvántartásairól a Kamarának nincsenek részletes információi. Külső szemlélőként nem a lista összeállítását látjuk elsődleges kihívásnak, hanem az egyes vagyonelemek értékének meghatározását. Ha a működő vállalkozói vagyon mentességet kapna, az az értékelési feladatok jelentős részét is kiváltaná, mert a legnehezebben megítélhető vagyonelemek, az üzletrészek kikerülnének az adóalapból”

– fogalmazott.

Az adminisztrációs teher pedig attól függ, hogy az adózó melyik adósávba tartozik és milyen vagyonelemekről van szó.

„Az érintettek többségének várhatóan csak néhány vagyonelemmel kell számolnia, de lehetnek olyanok, akiknél a végleges kalkulációhoz több szakember munkája is szükséges. A Kamara olyan szabályozást tart célszerűnek, amely nem kényszeríti a tulajdonost arra, hogy pusztán az adófizetés miatt forrást vonjon ki a cégéből” – hangsúlyozta. Nagy Elek úgy zárta gondolatait, hogy a „társadalmi igazságosság és a gazdasági növekedés nem egymással ellentétes cél.

Amennyiben a nagyobb hozzájárulás a kérés a vagyonosabb réteg felé, akkor annak úgy kellene történnie, hogy közben nem gyengül a magyar vállalkozások tőkeereje és versenyképessége”

– fogalmazott.

Bojár Gábor: „Mi nem altruizmusból fektetünk be”  

A vagyonadó-tervezet október 6-i nyilvánosságra kerülése után sem változott meg a korábbi véleménye az 53,6 milliárd forintnyi becsült vagyonnal rendelkező Bojár Gábornak, aki továbbra is támogatja a vagyonadót. Ugyanis – mint fogalmazott – a „társadalmi béke a közgazdasági érveknél is fontosabb”.   

Lapunknak küldött válaszában Magyarország 63. legvagyonosabb embere azt írta, hogy

„a jelenlegi adórendszer egésze a gazdagokat támogatja a szegények terhére, hiszen a teljes közteherviselésből mi gazdagok a jövedelmünk kisebb arányában veszünk részt, mint a szegényebbek. Ez idegen egy olyan kultúrában, amelyhez tartozni szeretnénk.”

Majd úgy folytatta, hogy arcpirítónak tartja, ha vannak, akik azzal próbálják igazolni kedvezményüket, hogy vállalkozásaikkal, befektetéseikkel növelik a GDP-t és munkahelyeket teremtenek. 

„Mi nem altruizmusból fektetünk be, hanem mert ezen keresünk. Ez tehát nemhogy nem ment fel, hanem erősíti a jogos elvárást, hogy a közteherviselésben a jövedelmünk nagyobb arányával vegyünk részt, mint az átlag”

– fogalmazott.

A jelenlegi tervezet „iszonyúan bonyolult”

Bojár Gábor szerint lehet azon vitatkozni, hogy esetleg közgazdasági szempontból hasznosabb és kevesebb káros mellékhatásokkal járó megoldásokat is találhatott volna a kormány a jövedelmi és vagyoni különbségek mérséklésére (itt külön megemlítette a progresszív jövedelemadót). 

„De ha inkább a vagyonadó ígérete kellett a vagyonadónál mérhetetlenül nagyobb gazdasági és morális károkat okozó maffiakormány leváltásához, akkor nekem megérte” – tette hozzá.

Bojár Gábor viszont egy érdemi kritikát is megemlített a tervezettel kapcsolatban, ami szerinte „iszonyúan bonyolult”. Majd feltette a kérdést, hogy „honnan lesz elég képzett adótanácsadó, könyvelő és jogász segíteni a várhatóan nagyjából 15 ezer éritntettnek az adó kiszámítását és az annak igazolására előírt terjedelmes dokumentumhalmaz összeállítását?” Nem beszélve a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) megnövekedő terheiről és a várhatóan rengeteg vita és pereskedés költségeiről.

„Én a feleslegesen elköltött pénzt jobban sajnálom, mint a befizetendő adót, amelyből jobb oktatás, egészségügy, infrastruktúra, satöbbi, segíthetné a vagyonadó megtermelésére is hivatott vállalkozásainkat”

– zárta gondolatait Bojár Gábor, aki júliusban a Klasszis Klub Live vendége volt, és a vagyonadó mellett a rezsicsökkentésről is kifejtette véleményét. A műsort itt nézhetik, hallgathatják vissza:

A Bojár Gábor által is említett, vagyonadóval kapcsolatos vitákra és a pereskedések kockázataira hívta fel a figyelmet Dr. Baráti Ákos, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere, nemzetköziadó-szakértő a Klasszis Podcast legújabb epizódjában. A műsort itt nézhetik, hallgathatják vissza:

Scheer Sándor: „A gazdasági szereplőknek alkalmazkodniuk kell”

Reagált a vagyonadóval kapcsolatos megkeresésünkre Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. alapító-vezérigazgatója is, akinek vagyonát A 100 leggazdagabb című kiavány 168,4 milliárd forintra becsülte. 

„Egyetértek az adófizetés szükségességével, és magánszemélyként, valamint a vállalkozásaimon keresztül is jelentős adót fizetek. A tervezett vagyonadó egy olyan adó, amelyhez a gazdasági szereplőknek alkalmazkodniuk kell. Várom a végleges tervezetet, hogy megismerhessem a jogszabály pontos részleteit és az adó kiszámításának módszertanát”

– válaszolta Magyarország 16. legvagyonosabb üzletembere.

Csányi Sándor áprilisban még nem értett egyet

A vagyonadóval kapcsolatban kerestük az OTP Bankot is, hogy megkérdezzük Magyarország második leggazdagabb emberének, a 935 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező Csányi Sándornak a véleményét a társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről.

A pénzintézettől azt a választ kaptuk, hogy „a feltett kérdésben ezúttal nem tudják segíteni a munkánkat.” Az OTP áprilisi közgyűlése után (az április 12-i Tisza-győzelmet követően néhány nappal) viszont Csányi Sándor a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy nem ért egyet a vagyonadó mögötti ideológiával.

Csányi Sándor áprilisban a többkulcsos szja-rendszerrel igen, a vagyonadóval nem értett egyet
Csányi Sándor áprilisban a többkulcsos szja-rendszerrel igen, a vagyonadóval nem értett egyet
Fotó: MTI

Ezt egy példával is szemléltette:

„Önnek van, mondjuk, száz egységnyi jövedelme, nekem ezer. Ön elfogyasztja a százat, annak keletkezik 27 százalékos áfaterhe. És akkor azt mondják, hogy az ön adóterhelése sokkal nagyobb, mint az enyém, mert én is csak százat fogyasztok el az ezerből. De én azt a kilencszáz egységet befektetem, vagy céget alapítok, illetve tőkésítek fel belőle. Embereket foglalkoztatok, akik szintén fogyasztanak és adót fizetnek utána, és a gazdaság is nő.”

Hozzátette, nem hiszi, hogy a vagyonadó kivetése társadalmi elvárás lenne, hanem „inkább egy, a politika által felkorbácsolt ügy”. A többkulcsos személyi jövedelemadót viszont „minden további nélkül” el tudná fogadni.

A 100 leggazdagabb című kiadvány negyedik helyén, 492 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező Veres Tibort, a Wallis Csoport alapító-tulajdonosát is kerestük, de Csányi Sándorhoz hasonlóan tőle sem kaptunk választ. Kommunikációs emberei csupán arra hívták fel a figyelmet, hogy a Budapest Economic Forumon október 7-én, tehát a tervezet nyilvánosságra kerülése után kitért a vagyonadó kérdésére.

Veres Tibor még várja a pontos jogszabályi részleteket és a kiszámítási módszertant
Veres Tibor még várja a pontos jogszabályi részleteket és a kiszámítási módszertant
Fotó: Facebook/AutoWallis

Eszerint a milliárdos üzletember azt hangsúlyozta, hogy magánszemélyként és a Wallis vállalatain keresztül is jelentős adót fizet, és egyetért az adófizetés szükségességével. Az adó mértékének és felhasználásának meghatározását politikai felelősségnek tartja, amelyhez a gazdasági szereplőknek alkalmazkodniuk kell, de a végleges döntés előtt várják a pontos jogszabályi részleteket és a kiszámítási módszertant – számolt be róla a Portfolio.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG