3p

A főpolgármester a 100 ezer lakosra eső heti új fertőzöttek számának alakulkását idézve mutat rá: vannak régiók az országban, ahol még a fővárosnál is jobban terjed a koronavírus.

Karácsony Gergely kedd reggeli Facebook-posztjában reagált a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) bejelentésére, miszerint a járványhelyzet súlyosbodásától függően lehetséges lesz régiónként eltérő korlátozó intézkedéseket bevezetni. A főpolgármester azt a kijelentést is más megvilágításba helyezte, hogy Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött. Karácsony azzal kezdte posztját, hogy a hosszú hétvégén többen megkeresték, a kormány utasítására jönnek-e extra szigorítások a fővárosban.

 

"Nos, sem én, sem a városvezetés egyelőre ilyen szándékról tájékoztatást nem kapott"

- írta Karácsony, így hát az érvényben lévő korlátozásokon túl újabbak egyelőre nem jönnek.

Az, hogy a fővárosban és Pest megyében van a legtöbb fertőzött, folytatta Karácsony, nem sokat mond az országos helyzetről, hiszen itt élnek a legtöbben. A régiós intézkedéseknél Európában gyakran a Robert Koch Intézet iránymutatását veszik alapul, írja Karácsony, mely szerint a 100 ezer lakosra eső heti 100 fertőzött fölött egy adott régió, vagy ország nem tudja kontrollálni a járványt, ezért kell korlátozásokat bevezetni.

Jópáran kérdezték a hosszú hétvégén, hogy az NNK bejelentése, amely szerint régiónként eltérő korlátozó intézkedések...

Posted by Karácsony Gergely on Monday, 15 March 2021

A főpolgármester ennek nyomán aztán az általa ismert legfrissebb, vonatkozó számokat sorolja:

  • Budapest ebből a szempontból a 400-600 közötti sávban van a legtöbb megyével együtt,
  • Pest megye, Fejér, Győr, Nógrád a 600-800 közötti sávban
  • és két megye, Somogy és Komárom a 800 fölötti sávban.

Ez a statisztika tehát azt mutatja, hogy vannak régiók az országban, ahol a budapestinél, illetve Pest megyeinél is rosszabbak a számok. Karácsony kiemeli, hogy mivel a helyzet mindenhol nagyon rossz, ő ezt egyáltalán nem megnyugtatásul szánta.

"A kellő mértékű átoltottságig továbbra is szükség lenne tömeges tesztelésre, kontaktkutatásra, tiszta és világos kommunikációra. A Fővárosi Önkormányzat, más önkormányzatokhoz hasonlóan, az oltási program zökkenőmentessé tételéhez és felgyorsításához kínálja újra és újra a segítségét a kormánynak, helyet és munkaerőt adnánk, ha hagynák. De nekünk az is jó, ha ideadják a vakcinákat, és engedik, hogy megoldjuk magunk a budapestiek oltásának felgyorsítását"

- zárja posztját Karácsony.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!